Lékó Péter újra hadvezérré vált

Az elisztai hatjászmás sakkvilágbajnoki párosmeccsek harmadik játéknapján Polgár Judit küzdelmes döntetlent játszott az orosz Barejevvel, Lékó Péter hadvezéri erényeket csillogtatva késztette megadásra a török Gurevicset. A szegedi versenyző tökéletesen használta ki ellenfele állásának gyengeségeit, és csak azt kellett várni, mikor viszi be a döntő ütést. Szerdán szünnap lesz az egyenes kieséses rendszerű tornán, a félidőben Lékó 2,5-0,5-re vezet, míg Polgár 2-1-es hátrányban van.

Polgár Judit úgy ült ma asztalhoz az orosz olimpiai bajnok Jevgenyij Barejevvel, hogy a hétfői vereség után mindképpen szeretne egyenlíteni. E4-gyel kezdett, erre riválisa c6-tal válaszolt a játszma pedig a Caro-Kann védelembe terelődött. A vezéreket már a nyolcadik lépésben lecserélték, Polgár a kilencedik lépésben pedig már a hosszú oldalra sáncolt.

A gyalog ellensúlyozta a Polgár bástyáját

A tizenharmadikban aztán meglepőt lépett, a szakértők szerint, ha a futójával b5-ről sakkot ad, akkor előnyösebb helyzetbe kerülhet. A nagymester azonban nem ezt választotta, és a középjátékban nagy pozíciós küzdelem kezdődött.

A harminckettedik lépésre már csak egy-egy bástya, valamint a gyalogok voltak a táblán. Polgár harcosan játszott, de az ötvenhatodik lépés után belátta, hiába maradt egy bástyája, sötét b-vonalon megiramodó gyalogjával nem tud mit kezdeni, így a felek megegyeztek döntetlenben.

Gurevics a francia védelemben bízott

Lékó Péter hétfőn igazi hadvezérként terelte a sötét bábukat, és ellenfele, a török színekben versenyző orosz származású Mihail Gurevics a végjátékban végleg rájött, hogy a minőséghátrányt képtelen ellensúlyozni. Lékó bástyája ugyanis szétzilálta volna a hadállását.

Kedden a magyar versenyző a világos bábukat vezette, Gurevics pedig abban bízott, hogy a francia védelmet választva képes lehet visszavágni, de minimálisan a döntetlent kiharcolni egy zárt állásban, de tévedett. Lékó nagyszerűen ismerte fel az állás gyengeségeit, és ki is használta.

Döntő rohamra indult a huszárral

A felek a tizenhetedik lépésben cseréltek vezért, miután Lékó a centrumban tartotta a huszárját, míg a sötét huszárnak vissza kellett onnan vonulnia. Pozíciós játék alakult ki, a huszonhatodik lépésre Lékó szabadgyalogot képezett a b-vonalon, ennek semlegesítésére Gurevics a futóját és a huszárját is felhasználta. Mivel futója a sarokban rekedt a nagyátlón, és hasznos mozgásra nem lehetett fogni, Lékó nyugodtan építhette fel a stratégiáját, miként tudja teljes pontra átváltani érezhető fölényét.

A tervét sokáig csiszolta, aztán huszárjával döntő rohamra indult, hogy az f6-mezőre helyezze. Akkor ugyanis a huszárcsere után valamelyik gyalogja szabadon megiramodhatott volna, hogy vezérré váljon. Eközben szabaddá vált a már említett b-gyalog is, az állás pedig az ötvenedik lépés után menthetetlenné.

Kamsky harcolt ki a Lékóéhoz hasonló fölényt

Lékóhoz hasonló fölényt ért el eddig az amerikai Gata Kamsky, aki szintén két ponttal vezet a francia Bacrot ellen. Az Adams-Sirov, a Gelfand-Kaszimdzsanov és a Carlsen-Aronjan találkozó három forduló után döntetlenre áll. Griscsuk ellenben 2-1-re vezet Malahov ellen.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31