Sakk-vb: Négy döntetlennel kezdődött

A mexikóvárosi nyolc résztvevős sakkvilágbajnokság első napján a nagymesterek egyelőre nem játszották ki kártyáikat, küzdelem nélküli döntetleneket játszottak, erejüket a későbbi partikra tartogatják. Lékó sötéttel kezdett, és sötéttel is folytatja, pénteken nagy mumusa, Szvidler ellen mérkőzik.

A két évvel ezelőtti argentínai sakkvilágbajnokságon két parti is eldőlt mindjárt az első fordulóban, egyet pedig a végletekig játszottak. Mexikóvárosban a nyolc résztvevő harci kedve korántsem volt azonos a legutóbbi vb-résztvevőkhöz: mind a négy parti döntetlennel végződött. A játékosoknak nem volt kedvük bonyolítani a játékot, egyik játszma sem jutott el a harmincadik lépésig.

Kattintson, és nézze meg a játszmát!

Lékó Péteré tartott legtovább, ő sötéttel vette fel a küzdelmet az orosz Alexander Griscsuk ellen, és a spanyol megnyitást választotta. A tizenötödik lépésig gyorsan léptek, akkor egy futólépéssel mintha megzavarta volna Griscsukot Lékó, bár előnyre nem tudott szert tenni.

A tizenkilencedik lépésben bástyát cseréltek, a huszadikban úgy tűnt, hogy Lékó átveheti a parti irányítását, aztán a huszonnyolcadik lépés után, miután megszabadultak volna vezéreiktől, nem folytatták. Griscsuknak ekkor már kevesebb, mint tíz perc állt rendelkezésre - tizenkét lépést még meg kellett volna tennie -, de a szakértők szerint könnyen tudta volna tartani a kiegyenlített állást. Mi több, még egy gyalogot is nyerhetett volna, ami, ha eljutnak a végjátékig, nagyon sokat ér.

Legelőször az Anand-Gelfand mérkőzés dőlt el, ők a Petrov-védelmet választották, annak is egy éles, mostanában közkedvelt változatát, az indiai favorit a hosszú oldalra sáncolt, de hasztalan.

Kramnyik és Szvidler sem sokáig játszott egymás idegeivel, a vezércseles parti huszonhárom lépés után véget ért. Morozevics Aronjannal kettővel többet lépett, de az állásukban szintén nem volt fogás.

Lékó péntek este újra sötéttel játszik, nagy mumusa, az orosz Szvidler ellen - rossz a mérlege az olimpiai bajnok ellen -, és remélhetőleg a felkészülés alatt talált egy olyan variációt, amelyik a döntetlenre elég lesz.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32