Lékó Péter azzal az Alexander Morozeviccsel ült asztalhoz a sakkvilágbajnokság hetedik fordulójában, aki a parti előtt kétszer is kikapott, vagyis könnyen kikövetkeztethető, hogy nincs jó formában. Nagyobb baj, hogy Lékóban sincs meg az átütőerő.

Morozevics e4-gyel kezdett, erre e5-tel válaszolt a magyar nagymester, majd a skót megnyitás alapállását vette fel a játszma. Lékó pedig derekasan próbálkozott, az orosz pedig önmagához hűen nem a fő változatokat választotta, de mindig jót húzott, így a magyar nagymester nem tudott előnybe kerülni.
Világos a végjátékban átmenetileg előnybe került, miután egy gyaloggal többje volt a táblán, de ezt ellensúlyozta Lékó, a hatvanadik lépés után pedig belátták, nem érdemes tovább feszíteni a húrt.
Ekkor mindkét versenyzőnek a vezére mellett négy gyalogja volt, de egyiknek sem volt esélye, hogy előnyt csikarjon ki.
Az indiai Viswanathan Anand ezúttal túljátszotta ellenfelét, Alexander Grsicsuk az ötvenedik lépésben belátta, hogy elveszíti bástyáját, utána pedig menthetetlen az állása, mert a világos gyalog vezérré változott volna.
Vlagyimir Kramnyik és Borisz Gelfand megosztozott a ponton, így utóbbi a második helyen áll a félidőben, míg a világbajnok csak a harmadik.
A következő körtől kezdődik a vb második szakasza, Lékó Griscsuk ellen világossal meg is kezdheti a felzárkózást. A második szakaszban felcserélődnek a színek, így a magyar játékos sötéttel játszik a vezető trió ellen, ami nem sok jóval kecsegtet.
- Budapest, XIII. kerület Kucsma utca 12.
- Alapterület 94 m2 Szobák 3 db Vételár 74,5 M Ft
- Budapest, VIII. kerület Bíró Lajos utca 64.
- Alapterület 61 m2 Szobák 1+2 db Vételár 48,8 M Ft
Rovataink a Facebookon