Bodrogi László vb-ezüstérmes

Pályafutása legnagyobb sikerét érte el a kerékpáros Bodrogi László, miután a stuttgarti világbajnokság egyéni időfutamában a második legjobb időt érte el. A címvédő Cancellara biztosan verte őt, az ezüstérmét ellenben nem fenyegette veszély.

Szokásos magyar történetként indult Bodrogi László világbajnoki részvétele. Szeghalmi Bálint vitatott körülmények közt szerezte meg a magyar bajnoki címet a nyáron, akkor vett frissítőt magához, amikor már nem lehetett volna szabad. Bodrogi második lett, de azt mondta, nem biztos, hogy visszatér még Magyarországra versenyezni, ha a kiírás nem számít.

A hazai szövetség elnöksége végül őt nevezte, aminek érdekében visszalépett a múlt héten befejeződő Vueltától. Azt sejteni lehetett, hogy jó formában, hiszen a spanyol körversenyen is a második lett az egyéni indítású időfutamban, ami a kedvenc száma, 2000-ben szerzett már benne világbajnoki bronzérmet is a felnőttek közt.

Stuttgartban a csütörtök délutáni versenyen még egy hellyel előbb lépett, a száz méter híján 45 kilométeres távon ugyan arra nem volt esélye, hogy a leggyorsabb legyen - a svájci Cancellara megvédte elsőségét -, de az utolsó tíz kilométeren nagyon erősen tekert. Így is ötvenkét másodperccel maradt el a svájcitól, aki 55 perc 41 másodperc alatt teljesítette a távot.

Bodrogi lassan kezdett, az első időmérőnél még épp csak benne volt a legjobb hőszban, de erős hajrájának köszönhetően a negyedik helyről könnyen lépett előre. Úgy lett második, hogy holland riválisa, Stef Clement majdnem egy perccel volt lassabb nála. Grabsch, aki a Vueltán legyőzte, a negyedik helyen futott be.

A harmincéves magyar versenyző ezzel az eredménnyel biztosította a helyét a jövő évi pekingi olimpián, amelyikre, ha ilyen formában utazik, mindenképpen éremesélyes.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

8 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32