Szávay újabb sima győzelme Szöulban

Ázsiában verhetetlennek tűnik Szávay Ágnes. A magyar teniszező kínai tornagyőzelme után is remekel, a szöuli torna negyeddöntőjében az orosz Voszkobojevát verte két játszmában.

A második helyen kiemelt Szávay Ágnes 1 óra 20 perc alatt, két játszmában verte az orosz Galina Voszkobojevát, s ezzel bejutott a negyeddöntőbe a szöuli, 145 ezer dollár összdíjazású keménypályás női tenisztornán.

A világranglistán huszadik magyar kiválóság 2:1-es vezetésénél vette el először a rangsorban 134. ellenfelének adogatását, majd egy újabb brékkel 30 perc alatt hozta az első szettet.

A második játszma elején Voszkobojeva került lépéselőnybe, és már labdája volt a 4:1-hez, ám a legutóbb Kínában tornát nyerő 18 éves magyar tehetség előbb kiegyenlített, majd 5:3-ra fordított. Ott riválisa szervájánál még elpuskázott két meccslabdát, ám a folytatásban hozta saját adogatását, és nyert.

Szávay a legjobb nyolc között a görög Eleni Daniliduval (37.) találkozik, akit nyáron a New Haven-i torna elődöntőjében - eddigi egyetlen összecsapásukon - 4:6, 6:1, 7:5-re vert meg.

Eredmények, nyolcaddöntő:

SZÁVAY ÁGNES (2.)-Voszkobojeva (orosz) 6:1, 6:4
V. Williams (amerikai, 1.)-Tanasugrn (thaiföldi) 6:2, 6:1
Danilidu (görög, 5.)-Rolle (amerikai) 6:3, 6:2
Domachowska (lengyel)-Bremond (francia) 7:5, 6:2

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31