
A kalapácsvető Csermák József 1952-es helsinki olimpiai győzelme után kezdte el a sportágat űzni, tizenöt éves volt akkor. Pár év múlva már a válogatott keret tagja, az 1958-as Európa-bajnokságon bronzérmes. Két év múlva a római olimpián egy helyet előrelépve a második, 1962-ben Európa-bajnok.
Az 1964-es tokiói olimpia legnagyobb esélyeseként tartották számon, de félévvel a rajt előtt egy súlyos gyomorműtétet kellett végrehajtani rajta, tizenhét kilót fogyott. Hihetetlen akaraterővel felkészült a játékokra, és ismét ezüstérmes lett, még az aranyra is volt esélye, de hatalmas felhőszakadás zúdult a stadionra, ami megzavarta. A csúszós dobókör más technikát igényelt, ehhez nem tudott megfelelően alkalmazkodni.
1968-ban olimpiai rekorddal, 73 méter 36 centivel nyert, előtte ugyan kilencből kilencszer kapott ki a szovjet Klimtől, Mexikóvárosban azonban ő lett az első, már hat héttel a verseny előtt megérkezett. Nyolc centivel verte riválisát, drámai verseny volt, hiszen az eredményjelző épp akkor hibásodott meg, amikor az ő dobásának eredményét kellett volna kiírják rá. "Elszorult a torkom, még ma is, ha erre pár percre gondolok" - mondta még tavaly is. Klim még válaszolhatott volna a hatodik sorozatban, de nem tudta túldobni őt.
Tizenhárom magyar bajnokság, két világ- és kilenc országos rekord fémjelzi pályafutását. Kétszer választották az év legjobb férfi sportolójának, a hazai atlétikai szövetség 2000-ben az előző évszázad legjobbjának találta, a nemzetközi szövetség az elmúlt száz esztendő legjobb száz versenyzője közé sorolta.
2004-ben választották a Nemzet Sportolójának, egy év múlva a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségi tagjának, a sportágtól nem szakadt el, fia, a tízpróbázó Attila edzéseit irányította. A diszkoszvetésben egy új technikát akart neki tanítani, betegsége előtt ez töltötte ki napjait, még egy hosszú repülőút alatt is gyakorolta. Betegséget márciusban diagnosztizálták nála, hónapokon át harcolt a rákkal, szeptember végén, életének ezt a csatáját elveszítette.
- Budapest, III. kerület Héthalom utca 14.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, XIII. kerület Kucsma utca 12.
- Alapterület 94 m2 Szobák 3 db Vételár 74,5 M Ft
Rovataink a Facebookon