Gellért, Mercédesz
12 °C
16 °C

Janics hétfőn nem békül, szerdán igen

2007.10.15. 09:48
A világ legsikeresebb edzője, Fábiánné Rozsnyói Katalin nem szokott több lehetőséget adni annak a versenyzőnek, aki elhagyja, Janics Natasával azonban kivételt tett. A kétszeres olimpiai bajnok, Szerbiából áttelepült kajakos örül, hogy megtört a jég, de az előre kijelölt hétfőn pihenőnapját tölti, miután a hétvégén férfiaknak megfelelő adagot evezett.

A Magyar Kajak-kenu Szövetség múlt keddi elnökségi ülése után még úgy látszott, Angyal Zoltán kapitány és az elmúlt évek legsikeresebb kajakedzője, Fábiánné Rozsnyói Katalin álláspontja között szakadék van. Angyal szerint nemzeti érdek, hogy a legjobbak üljenek a hajóban, egyéni forma alapján válasszák ki a legjobbakat, míg a szakág vezetője négyes válogatót rendezett volna.

Hétfő - megérdemelt pihenőnap

Pénteken Fábiánné úgy nyilatkozott, ha a tőle áprilisban elváló Janics Natasa hétfő délelőtt csatlakozik a válogatott kerethez, akkor felkészíti őt az olimpiára, a négyes tagja is lehet. Szombaton pedig azt mondta, nem gátolja meg, hogy a több mint két éven át veretlen Janics, Kovács páros egység ismét összeüljön.

Az Index úgy tudja, hogy Fábiánné enyhülésében jelentős szerepet játszott férje, Fábián László is, aki a sportág első olimpiai bajnoka, és szintén edző, emellett mindkét versenyzőt tökéletesen ismeri.

Janics ugyanakkor hétfőn tízkor nem lesz ott Tatán. Ezt úgy magyarázta Csonka Gábor, a versenyző menedzsere, hogy hivatalos felkérés nem érkezett a klubhoz, és mivel sokszor tíz kilométert kajakozott vad iramban a hétvégén, ezért hétfőre pihenőnapot kap.

Sok fájdalmat okozó döntés

Nem zárkóztak el ugyanakkor attól, hogy tisztázzák végre a helyzetet. "Natasa hétfőn hosszú idő után először fel fogja hívni Kati nénit, szerdán pedig találkozni fog vele Tatán. Azt gondolom, ez nagy előrelépés. Azt fogja korábbi edzőjének mondani, hogy áprilisi döntése a szakításról, nem egy hirtelen haragból meghozott, hebrencs kislány döntése volt, hanem egy megfelelően átgondolt, kellően megalapozott. Mégha nagyon sok fájdalmat okozott is mindkettőjüknek. Natasa egyébként rettentő boldog, hogy megtört a jég, és a páros előtt már nem tornyosulnak akadályok."

Hozzátette még, hogy Janics továbbra is Szegeden készül, az ottani edzőpartnereivel, és szerdán - az erre létrehívott találkozón - ismertetni fogja, miként. Elmondja majd, hogy a férfiaknak előírt programot végzi, és milyen edzőtáborokban vesz részt idén és jövőre. Baráth Etele, a szövetség elnöke is ott lesz ezen a megbeszélésen.

Csonka, aki a hazai szövetség elnökségének is tagja, úgy gondolja, hogy az az időszak következik, amikor a kemény egyéni felkészülésen van a hangsúly. "A párosevezésre egyébként is legkorábban tavasszal, áprilisban kerülhet sor, így volt ez eddig is."