Miért nincs a férfi tenisznek Szávayja?

2007.10.28. 16:04
A Noszály Sándor vezette magyar férfi teniszválogatott 1995-ben még legyőzte Ausztráliát a Davis Kupában, azóta esély sincs arra, hogy találkozzon a két csapat. A hazai férfi tenisz mélypontra került, Szávay Ágnes előretörésével különösen szembetűnő a kontraszt. A szégyenteljes itthoni viszonyok húsz év alatt sem változtak, de miért nehezebb egy férfi dolga?

Amikor Szávay Ágnes az áprilisi budapesti tenisztornán ellenfele gyomorrontása után bejutott a legjobb négy közé, még a világranglista 180. helye körül állt. Majd pár hónap alatt egy ország megismerte, pillanatnyilag a huszadik hely az övé.

A nők korábban érnek

Az utolsó dicsőség: Noszály a 95-ös Davis Kupa-meccsen

A nőknél rajta kívül még ketten tagjai a legjobb kétszáznak, a férfiaknál ugyanakkor senki sincs még a kétszáz közelében sem, Bardóczky Kornél legjobbként a 447. helyen áll. Ennél is elkeserítőbb, hogy a legjobb hétszázban nincs rajta kívül senki. Kiss Sebő a 710., Balázs György a 720. Balázs a juniorok közt párosban megnyerte a 2003-as Roland Garrost, azóta sérülések is hátráltatták, emiatt sem tudott előretörni.

"Sűrűbb a férfi mezőny, de emellett számos más oka is van, hogy nehéz az első száz közelébe kerülni. A férfiak fizikailag és szellemileg később érnek: a nőknél előfordulhat, hogy tizenhét évesen valaki a világ legjobbja legyen, náluk erre nincs esély. Boris Becker ugyan nyert nagy tornát nagyon fiatalon, de ez már rég volt" - vezette fel Taróczy Balázs a férfiak gyengébb szereplésének okait.

A párosban wimbledoni győztes Taróczy úgy gondolja, nincs most olyan tehetséges magyar játékos, aki a száz közelébe kerülhet, mert annak tizenkét évesen már meg kellett volna mutatnia a képességeit, de ő ilyenre nem emlékszik.

Hihetetlen mennyiségű vereség

"Azt látom, hogy az ígéretesen induló játékosok megrekednek egy szinten, amikor el kell indulni a kis, tízezres tornákon, és ott pontokat kell gyűjtögetni. Nem bírják elviselni, hogy hihetetlen mennyiségben kikapnak az idősebbektől, akik erősebbek. Így semmi sikerélményük nincs, a menetrendszerű vereségek a kedvüket szegik, nincs meg bennük a kellő lelki tartás, no meg kitartás és hit. A nőknél sokkal könnyebb kitűnni ezeken a kisebb tornákon. Ági is indult ilyenen Zágrábban, meg is nyerte - hiába voltak idősebbek a nevezők közt -, és azóta megállíthatatlan. Az ő tehetsége átlag feletti, és egy ilyen tehetség, ha megvan benne a megfelelő szorgalom és hozzáállás, akkor utat tör magának a legjobbak közé."

Taróczy Balázs és Temesvári Andrea

Taróczy úgy gondolja, hogy a belga módszer ugyan sikeres volt - egy gyökértelen, tradíciókkal nem rendelkező sportágat honosítottak meg -, mert Clijsters és Henin is befutott, de mögöttük már nincs holdudvar.

"A szisztéma jó volt, kiszélesítették a sportág bázisát, megteremtették az anyagi feltételeket, de a szisztémát épp a két játékos képességei tették világszínvonalúvá, nélkülük nem is hallanánk róla."

Csalóka kép

A világranglistán 710. Kiss Sebő a grúzok ellen, a Davis Kupában

A tenisznek szüksége van központi támogatásra, mert csalóka a kép, pénzes sportágról van szó, de az induláshoz sok pénzre van szükség - állítja Benyik János volt szövetségi kapitány. Akármennyi pénz is van a teniszben, eltartani itthon nem tudja magát.

"Csak pénzből lehet pénzt csinálni, ideillik a mondás. A szövetség szegény, nincs állami támogatás, a szülők áldozata nélkül nem lehet sikert elérni. Ahogy hallottam, a Szávay család sem tudta volna Ágit versenyeztetni, csak éppen érkezett egy szponzor, amelyik áldozott rá. Hitt abban, hogy a befektetés előbb vagy utóbb megtérül, de ilyen a hazai piacon kevés van."

Nem szeretnek dolgozni

Benyik szerint jó húsz vagy huszonöt év a sportág lemaradása. Még most is előfordul az, ami már tíz éve is szégyen volt, hogy nem készülhetnek a játékosok fedett pályán, állandó lehetőség híján mindig be kell kéredzkedniük a sátrakba. Benyik szerint a férfi tenisz Noszályékkal, Sávolttal befejeződött, és az ő átmeneti eredményeik - tagjai voltak a százas elitnek - is inkább az egyénnek voltak köszönhetőek, mint egy tudatos rendszernek.

A volt szövetségi kapitány szerint nem igaz, hogy rossz edzők lennének Magyarországon, akik nem tudják megtanítani a gyerekeket, hogyan kell az ütőt fogni, viszont úgy fogalmazott: "hiba még, hogy nem nagyon szeretnek dolgozni a fiatalok". Örömtelinek tartja ugyanakkor, hogy Sávolt Attila is tenisziskolát nyitott, mert így megmozdulhat valami. Benyik reméli, hogy Szávay egyedüli fecskeként is nyarat csinálhat, de kissé szkeptikus.

Tíz évig nem várható semmi

Az eddig utolsóként a százba jutó Sávolt sokkal jobban bízik abban, hogy Szávay sikerei magával ragadhatják a sportágat. Ezt a lendületet mindenképpen ki is kell használni, mert a sportág csak süllyedt az elmúlt években. Nem tartja kizártnak, hogy Szávay eredményei okán nemzetközileg is tőkeerős cégek fektetnek be, csakúgy, mint más országokban.

"Ági fantasztikus tehetsége, akaratereje, a médiával való viszonya pozitív jövőképet adhat, a gyerekek megszerethetik a teniszt. Most még ennek nincsenek jelei, de akár már két éven belül lehetnek. Remélhetőleg többé már nem fordul elő, hogy nyolc vagy tíz gyerek indul el egy korosztályos magyar bajnokságon. Még az én időmben is hatalmas csatát kellett folytatni a hatvannégyes főtábláért" - mondja Sávolt.

Sávolt Attila pályafutása utolsó évében

Úgy gondolja, a sportág sok szakembert veszített el - hetvenes, nyolcvanas évek játékosait -, akik Németországban, Svájcban keresték boldogulásukat, és a férfi szakág mélypontra kerülése ennek is köszönhető. Nem megfelelő az itthoni szakmai munka - neki szerencséje volt, jó kezekbe került -, és Sávolt úgy véli, tíz évig nem lesz a férfi vonalon topszázas játékos.

"A tizenkét éves korosztályban nem láttam olyat, aki nagy karriert futhat be, míg a lányoknál öt vagy hat tehetséges játékos is van. Őket kell jól menedzselni, mert ők lehetnek a siker garanciái" - magyarázta a 31 éves edző, aki a harmadik legjobb szerb játékossal is foglalkozik.

Szűkült a különbség a jók között

A három évvel ezelőtt visszavonuló Sávolt elhűlve tapasztalta, hogy azóta mennyit fejlődött a férfi tenisz. "Hihetetlen a gyorsaság, a dinamizmus, elképesztő a konkurencia, pár éve még lehetett egy vonalat húzni, és mondjuk százötven felett már nem voltak igazán jó játékosok. Most még a kétszázötvenedik is kiváló játékos, és néha érthetetlen, miért nem rangsorolják előrébb. Úgy érzem, néha csak idő kérdése, hogy erről a szintről mikor tör ki valaki. Az első húsz és az első kétszáz közt kisebb a különbség, mint pár éve, a nőknél ellenben élesebb maradt a határ."

A kiegyenlített mezőny ellenére Sávolt úgy gondolja, hogy Bardóczky a tehetsége alapján benne lehetne a legjobb kétszázban. Szerinte nem őrdöngősség odáig eljutni: ehhez egy évben huszonöt vagy harminc tornán részt kellene venni.

"Hogy még előbb jusson valaki, ahhoz kellenek a pluszok, az már egy másik fokozat" - állapította meg a világranglistán a 68. helyig jutó játékos. Megerősítette ugyanakkor, hogy a körülmények lehangolóak, a Vasas Folyondár utcai bázisán, ahol ő is oktat, ugyanaz a látvány fogadja, mint amikor először ütőt vett a kezébe.