Kenyéren és vízen nem lehet Tourt nyerni

2007.12.07. 17:10
A világ legjobb kerékpárosait kezelő spanyol doppingdoktor, Eufemiano Fuentes olyan nyilatkozatot tett, amit még sokszor fognak idézni. Szerinte másfélszer jobb eredményeket lehet elérni néhány szerrel.

A 2006-os Tour de France-on nem indulhattak azok a versenyzők, akik kapcsolatban álltak a spanyol orvossal, Eufemiano Fuentesszel. Egy év múlva már ott lehettek a rajtnál, a győztes pedig a szintén spanyol Alberto Contador lett, aki korábban - éveken át - a hírhedt doppingdoktor ügyfele volt.

Fuentes doktor eddig általában kerülte a nyilvánosságot, most azonban örökérvényű kijelentést tett: "Kenyéren és vízen nem lehet megnyerni sem a Tourt, sem a Vueltát."

Ennél jóval többet sugallt nyilatkozatának másik részével. "Ha mindenki tisztán versenyezne, akkor a győztes átlagsebessége 28 km/óra lenne, míg így negyvenkettő, ami sokkal élvezetesebb a nézőknek."

Fuentes szerint tehát a tiltott szerekkel másfélszer olyan gyorsan lehet célba érni, mint azok nélkül, vagyis nemcsak a jókból képes jobbat kihozni a dopping, hanem alkalomadtán a gyengékből is képes sztárt faragni.

Ezzel a megállapítással vitába szálltak azok a német szakemberek, akiket a Bild című lap szólaltatott meg. Szerintük inkább csak öt vagy tíz százalékos javulást okozhatnak a doppingszerek, extrém esetben esetleg harmincat. Egyikük úgy véli, hogy csak az utolsó hegyen számítanak a szerek, addig nem igazán fejtik ki hatásukat.

Az egyik, doppingkérdésekben rendszeresen nyilatkozó hazai szakember, Frenkl Róbert az athéni botrányok idején azt mondta, a kalapácsot tisztán nem lehet nyolcvan méter fölé dobni. Erre többen csak mosolyogtak, és sokan cáfolták is állítását.