Cseh borítékolta az eredményeit Gyárfásnak

2007.12.11. 17:50
Huszonhét fős magyar úszóválogatott hét érmet szerezne a csütörtökön kezdődő rövid pályás Európa-bajnokságon. Debrecenben Cseh László és Gyurta Dániel a favorit, ha a nők aranyat hoznának, a kapitány, Kiss László letérdelne előttük. Kiss elárulta, egy éremmel biztosan kevesebb lesz, mert Kerékjártó Tamás nem indulhat.

"Először is szeretnék elnézést kérni Kósa Lajos polgármester úrtól, mert az utóbbi időben sok mindenről szó esett az úszás kapcsán, csak a közelgő Európa-bajnokságról nem. Az elmúlt napokban tisztára kellett mosni a százéves magyar úszósport becsületét. Ezennel azt szeretném kérni, most már tekintünk előre, és csak a debreceni eseményre figyeljünk" - kezdte a hazai szövetség elnöke, Gyárfás Tamás, aki még kétszer elnézést kért, részint késett, részint mert összetört egy poharat.

Kósa Lajos beszámolt arról, hogy a rendezés összesen kevéssel több mint háromszázmillió forintba kerül, ebből az európai szövetségnek fizetett licencdíj hatvanhárom milliót tesz ki.

"Húszmillió forintot adott a kormány, és ez emlékezetes, mert eddig még egyetlen általunk szervezett eseményt sem támogatott. Ez a húszmillió pontosan húszmillióval több a nullánál, de hogy el lehessen helyezni, szponzoroktól kétszer ennyit sikerült begyűjtenünk" - mondta Debrecen első embere, aki szerint így is hasznot hoz a rendezés, mert jelentős médiamegjelentést hoz a városnak az esemény.

Hozzátette, 2001 óta a tizenkettedik nagy nemzetközi versenyt rendezik, de nem szeretnék a rövid pályás Eb-vel befejezni, mert Nagyváraddal karöltve versenybe szállnak a 2010-es vízilabda Európa-bajnokság rendezési jogáért.

"Nincs titka a sikersorozatnak, hozzánk a sport áll a legközelebb, úgy gondoljuk, hogy erre mindenképpen áldozni kell, nem pedig kamionos felvonulásokat kell tartani. A Parlament előtti jégpálya árából mi építettünk egy csarnokot" - jegyezte meg némi éllel.

Kósa kifejtette, a város régóta akart uszodát építeni, még neki is kétszázforintos téglajegye, amit még az előző rendszerben váltott, de az uszoda csak nem épült meg, pedig hetvenezer diák van a városban.

"Hárommilliárdot áldoztunk rá, és jó volt látni, amikor a válogatott klasszisok Debrecenbe érkeztek, a gyerekek közelről láthatták, hogy nekik is két kezük és lábuk van, az ő eredményeiket ők is képesek lesznek elérni, amennyiben keményen dolgoznak. Az én lányom büszkén mesélte, hogy Kovács Ági mellett zuhanyozott" - mondta.

A szövetségi kapitány, Kiss László megállapította, egy éremmel máris kevesebbel kalkulál, mert az Egyesült Államokban készülő vegyes úszó Kerékjártó Tamás mellhártya-gyulladást kapott, és nem úszhat.

"Szeretnénk felülmúlni a margitszigeti Európa-bajnokságon elért eredményeket, vagyis legalább hét érmet várok. Fantasztikus munkát végeztek el a versenyzők, minden tiszteletem az övék. Három arannyal elégedett lennék, ha ezek közül a lányok szereznének egyet, akkor isten bizony letérdelnék előttük" - bizakodott a kapitány.

"Végtelenül boldog vagyok, teljesült az álmom, hazai közönség előtt úszhatok. Nekem ez nagyon sokat jelent. Nem gondolkodom érmekben, nekem a rövid pálya eddig nem sok szerencsét hozott" - vette át a szót Kovács Ágnes, aki mosolygós volt, de a szakemberek szerint megviselték az elmúlt hetek történései.

A három számban - a két vegyes és 200 pillangó - induló Cseh László nem bocsátkozott esélylatolgatásba, ehelyett három borítékot adott Gyárfás Tamásnak. "Leírtam ezekben, a két vegyes és a pillangón milyen eredményt szeretnék, ha már túlleszek a versenyen, akkor szeretném, ha ellenőrizné az elnök úr."

A két versenyző edzője, Turi György statisztikával kezdte mondandóját. "Az elmúlt hat évben tizennégy aranyérmet szereztünk, ez átlagban hármat jelent, azt szeretném, ha ezt sikerülne megtartani most is."

A 200 mellen címvédő Gyurta Dánielről kiderült, kicsit fáradt még, de mivel az ő versenye vasárnap lesz, addigra felgyorsul az edzője szerint. Szepesi Nikolett három hátúszószámban igyekszik a döntőbe kerülni, Verrasztó Evelyn pedig gyorson csatázna az érmekért. Abban is reménykednek, hogy a vegyesváltó is a dobogós helyezésekért lehet harcban.

A magyar Eb-csapat tagjai

Balog Gábor, Bodor Richárd, Bordás Péter, Cseh László, Flaskay Mihály, Gyurta Dániel, Hős Péter, Kis Gergő, Molnár Ákos, Nagy Péter, Takács Krisztián, Verrasztó Dávid, Bor Katalin, Bordás Beatrix, Boulsevicz Beatrix, Dara Eszter, Hoszzú Katinka, Jakabos Zsuzsanna, Kovács Ágnes, Kovács Emese, Mutina Ágnes, Nagy Réka, Szeder Fanni, Szekeres Dorina, Szepesi Nikolett, Tompa Orsolya, Verrasztó Evelyn