Cseh négy testhosszal a mezőny előtt

2008.02.05. 11:03
A magyar küldöttség három arannyal zárt a pekingi olimpiai uszoda tesztversenyén, Cseh László uralta a hosszabbik vegyes számot is, a hátúszó Szepesi kétszázas győzelme után a rövidebb távon leszorult a dobogóról. Gyurta Dánielt edzője pihentette a vegyesdöntő előtt.

A kétszáz után a 400 méteres vegyest is megnyerte Cseh László a pekingi olimpiai uszoda avatóversenyén.

A zárónapon a magyar klasszissal az elején még igyekezett lépést tartani a japán Szano Hidemasza, ám Cseh a második száztól belehúzott, és 4:14.24 perces idővel, nagy fölénnyel győzött a lengyel Mateusz Matczak (4:19.40 p) és Szano (4:21.22) előtt. Eredményével a nyolcvanas évek végén sikeres lehetett volna, azóta a döntőhöz is kevés.

A szám döntőjébe bekerült a vegyesen ritkán próbálkozó Gyurta Dániel is, akit azonban fáradtsága miatt edzője már nem engedett indulni a fináléban.

A magyar csapat harmadik tagja, Szepesi Nikolett száz háton 1:02.96 perccel a negyedik lett.

"A hosszabb távokon nagyjából egyformán három másodperccel voltak lassúbbak a mieink önmagukhoz képest, ami teljesen rendjén levő, hiszen közvetlenül a pekingi verseny előtt is napi 16-17 kilométert úsztak, nem beszélve a szárazföldi erősítésről. Teljesítményük alapján mindhárman nagyon jó alapformában vannak, a felkészülési időszaknak megfelelő a szintjük. Vagyis pozitív az összkép, úszóink jól vizsgáztak, ráadásul belakták a Vízkockát, az olimpia úszóversenyeinek otthont adó uszodát" - értékelte a pekingi szereplést Kiss László, a válogatott szövetségi kapitánya.

A magyar csapat a tesztversenyig Dél-Afrikában készült, és Cseh úgy nyilatkozott, hogy "többször alig bírtam kikászálódni a vízből, olyan terhelést kaptunk, sajogtak az izmaim, csak az a gondolat lelkesített, hogy ennek biztosan meglesz az eredménye".

Az uszoda elbűvölte a huszonhárom éves magyar klasszist, a várost monumentálisnak nevezte a MOB honlapján.

A magyarok hamarosan hazatérnek a városból, de csak pár hetet maradnak, mert utána Mexikó felé veszik az irányt, magaslaton készülnek tovább.