Jelentős verésbe torkollt a címegyesítés

2008.02.24. 15:59
Az ukrán Vladimir Klicsko, napjaink legtekintélyesebb nehézsúlyú ökölvívója az évezred első címegyesítő meccsén gond nélkül verte a dagesztáni Szultan Ibragimovot. A tizenkét menetes összecsapáson a küzdő jelleg domborodott, közepesen látványos hirigelés csak a 9. és a 11. felvonásban bontakozott ki, de akkor is hamar elcsitultak az indulatok.

Az előzetes latolgatások alapján az IBF és az IBO világbajnokának simán kellett győznie a WBO-királlyal szemben, és Klicsko teljesítette, amit megkövetelt az ukrán haza. Kár, hogy azok a várakozások is beigazolódtak, amelyek azt feltételezték, izgalmas és változatos pofozkodás helyett taktikai harc lesz úrrá a ringben.

Balegyenes, jobbegyenes

Klicsko, akinek jobbegyenesénél nincs pusztítóbb a mai nehézsúlyú mezőnyben, szinte végig kizárólag ballal ütött. Az első jobbost a negyedik menetben eresztette el, ám akkor még csak levegőt talált. Az ukránnál nagyjából tizenöt centiméterrel alacsonyabb, sokkal rövidebb karú, balkezes Ibragimov sem mutatott túlontúl változatos bokszot, testre mért balhorgokkal puhította volna ellenfelét, aki azonban meg sem rezzent.

A mérkőzés első fele már-már eseménytelenül telt, Klicsko jobbegyenese talán a hatodik menetben érte el először Ibragimov orrát. A hetedik felvonástól valamelyest megélénkült a meccs - Ibragimov földre is került, de nem ütéstől, hanem azért, mert az ukrán tarkójánál fogva felborította -, aztán a kilencedikben komoly verést kapott a degesztáni. Egy balegyenes, jobbegyenes, balegyenes, jobbegyenes kombináció végén össze is csuklott volna, ha a kötelek nem tartják meg. Szívósságára jellemző, hogy számolás nélkül ki tudott jönni a szituációból.

A tizedik menetben két dolog történt. Egyrészt Ibragimov perfekt csípődobással hanyatt döntötte az ukránt, másrészt Klicsko repertoárbővítés gyanánt kétszer is felütést iparkodott alkalmazni. Sikertelenül. A tizenegyedikben Klicsko megint jelentősen elkalapálta riválisát, aki a három perc végén bajba került, de jött a megváltó gong. A tizenkettedik menet, ahogyan az első-négy öt, megint nem szólt semmiről. Hiába tudta Ibragimov, hogy csak a kiütés segíthet rajta, fogalma sem volt, hogyan törölhetné képen az ukránt. Akit fejen az egész meccsen sem igen talált el tíznél többször, Vladimir ábrázata tizenkét menet után is ugyanolyan érintetlennek tűnt, mint az elején.

Összességében, a hirigre vágyó nézőket aligha elégítette ki az összecsapás. Fix, hogy bélyeget nyomott rá a nagy tét, de az is, hogy a mai nehézsúly két nagy formátumú szereplője vívott meg egymással. Ha Vladimir Klicsko a továbbiakban is ilyen fegyelmezetten bokszol, nem lesz senki, aki győzelmi sanszokkal szállhatna szembe vele. Ibragimov nagyságát az mutatja - végső soron ez is mérce -, hogy sokkal okosabb és összeszedettebb bokszának köszönhetően jóval kevésbé dekorálta ki az ukrán, mint legutóbb Lamon Brewstert. Vagy szinte bárkit.

A pontozóbírók 119:110, 118:110 és 117:111 arányban hozták ki győztesnek Vladimir Klicskót. Hogy az, aki 117:111-et látott, mit nézett, nem tudni.

Lehet-e a három övből négy vagy öt?

Ami a továbbiakat illeti, az IBF, az IBO és a WBO világbajnokának legközelebb elvben az eliminációs sorozatot nyert orosz Alekszandr Povetkinnel kellene megmérkőznie. Nem lennénk azonban meglepve akkor sem, ha a további övek begyűjtése felé mozdulna el a háromszoros övbirtokos.

Más kérdés, a WBF-bajnok üzbég Ruszlan Csagajev kihívásának joga jelen pillanatban az általa egyszer már legyőzött Nyikolaj Valujevé, a WBC-trónért pedig március 8-án csap össze a kazah Oleg Maszkajev a nigériai Samuel Peterrel. Utóbbi harc győztesének elvben Vladimir bátyjával, Vitalij Klicskóval kellene megküzdenie. Minden skrupulus nélkül megkockáztatjuk: lehet itt még Vitalij-Vladimir csere. Van az a pénz. A Maszkajevnél erősebbnek tűnő Petert egyébként Vladimir legyőzte már, méghozzá úgy, hogy a mérkőzés elején háromszor is járt a padlón, a végén mégis oktatta a nigériait.