Aztán előkerülnek a botok

Egy kosárvégű nyéllel a kezemben ugrálok, próbálok egy felém érkező műanyag labdát megkaparintani. Négy-öt próbálkozás után jól dokumentált általános testnevelési antitálentumom ellenére is egyre jobban megy. Sőt a hajításba is belejövök, egészen ügyesen kezelem ezt a partvisszerűséget. Egyébként egy inter-crosse-edzésen vagyok outsider.

Két héttel ezelőttig magam is elbuktam volna a sportág mibenlétére vonatkozó kérdést. Akkor viszont a Eurosport2 ajánlójában figyeltem fel az elég mozgalmas lacrosse észak-amerikai ligájának közvetítésére. Tényleg fogalmam sem volt, miről van szó.

Egy keresés, majd kiderült, nálunk ezt a játékot nem, csak annak egyik változatát, az inter-crosse-t űzik.

"A lacrosse neve onnan jön, hogy eredetileg görbe volt az ütő, ami keresztre emlékeztette a mai Kanada területére érkező franciákat. A szó keresztet jelent. A lacrosse a világ legrégebbi és leggyorsabb két lábon játszott labdajátéka. Az inter-crosse viszonylag fiatal, egy kanadai testnevelő, Pierre Filon találta ki 1986-ban" - ezt már Szakály Ferenc mondja. Szombathelyen, ahol az ország egyetlen inter-crosse-egyesülete működik. A testnevelő tanár hengerel, magyaráz, két kérdéssel elvan negyedóráig.

Az irokéz indiánok által körülbelül 1200 óta játszott lacrosse és a szoft verzió közötti legfőbb különbség, hogy előbbiben komolyak az ütközések, míg utóbbiban mindenféle érintkezés tilos. Az eredeti játékot a háború kistestvérének is nevezték kitalálói. Éppen a háborúra készülésre, esetleg annak kiiktatására használták. Több száz méter, de akár tíz kilométer is lehetett a két kapu között, és egyszerre százak játszották csontgolyócskákkal. Az Észak-Amerikában elterjedt sport kétszer hivatalosan is szerepelt az olimpia műsorán, de az 1904-es St. Louis-i és a négy évvel későbbi, londoni torna után csak bemutató jelleggel tűrték meg háromszor (1928, 1936, 1948).

Sok még a különbség: a csapatok létszáma (lacrosse: kilenc plusz egy; inter-crosse: négy plusz egy), az ütő (fémbot, lepkés, hálós vég; műanyag nyél és műanyag fogó), a labda (160 gramm és tömör, 90 gramm és üreges), a kapu (100×180 centi; 120×120 centi), az öltözék (mindenkin van védőöltözet; csak a kapusnak kell viselnie), a játékidő (4×15 perc; 4×12 perc).

Mindettől függetlenül néhány éve valószínűleg még senki nem ismerte egyik sportágat sem Magyarországon.

"Úgy kezdődött az egész, hogy 1998-ban a TF-en vettem részt a Nemzetközi Testnevelő Továbbképzésen. Itt gyakorlati rész is volt, sportági bemutatók közül kellett választani, és valami újat kerestem. Ekkor találtam meg az inter-crosse-t, bár nem tudtam róla semmit, és a leírásból sem lettem sokkal okosabb. Megnéztem, és rögtön megtetszett, az utolsó foglalkozáson ki is próbáltam. Ekkor ismertem meg a sport európai elterjesztőjét, Floriane Cotnoirt. Ő kanadai, eredetileg operaénekes, és Olaszországba ment férjhez."

Szakály két ütőt szeretett volna venni Cotnoir-tól, aki rögtön 12-vel ajándékozta meg.

"Volt egy feltétele, mégpedig az, hogy terjesszem el nálunk ezt a sportot. Ezt örömmel vállaltam, mert tudtam, olyat csinálok, amit senki más az országban."

Hazatérve is megmaradt a lelkesedés, a városi tanárképző főiskolán, az egyik általános iskolában is népszerűsíteni kezdte, sőt egy 7-8. osztályos testnevelési kézikönyvbe is belobbizta a sportágat. Felvette a kapcsolatot a nemzetközi szövetséggel, amely, látva a lendületet, rögtön hatvan felszerelést küldött Szombathelyre. Ez a posta hathatós közreműködésével csak második nekifutásra érkezhetett meg. 2000-ben a TF-en már Cotnoir-val együtt tartotta a továbbképzést.

A testnevelő tehát szervezett, lelkesített, de inter-crosse-meccset élőben először csak 2001-ben látott: az olaszországi Leccóban, a Világkupán (ez a sportág világbajnoksága), ahová a szövetség hívta meg. Itt lepődött meg igazán, amikor Fillon és Cotnoir megkérték, rendezze meg Szombathelyen a következő évi Világkupát.

Megrendezte. Igaz, a felkéréskor még nem volt klub Magyarországon. A főiskolás - főleg testnevelésszakos - fiatalokból csapatot rázott össze, és 2002 augusztusában bemutatkozott a magyar inter-crosse-válogatott. "A csehekkel kezdtünk, átszaladtak rajtunk, 61-5-re nyertek. Ez bunkóság volt, a többi csapat is úgy gondolta, nem kellett volna a kezdőket ennyire elverni. A kanadaiaktól csak 25-5-re kaptunk ki."

Minden meccsüket elveszítették, de valami elkezdődött. A második héten rendezték a World Gamest, ami az inter-crosse igazi különlegessége.

"Ez totál mix. Ebből rendeztek eddig többet, és itt nem állandó csapatok indulnak, hanem összesorsolják a játékosokat. Ez egy nagy család, a nap végén kulturális programokat szervezünk, aztán jöhet a buli, a piálás. Az utolsó napon pedig megajándékozzuk egymást, mindenki kap valamit, ez is a véletlenen múlik, ki kitől."

Innen egyértelmű lett: az inter-crosse belegyökerezett a vasi földbe, és az év őszén - annak érdekében, hogy könnyebben támogatásokhoz jussanak - megalakították a sportág első hazai egyesületét.

A jól sikerült első Világkupa után 2006-ban ismét Szombathelyen rendezték meg a tornát. Emellett már saját versenyük is van, a Pannon Kupát 2003 óta tartják évente.

A Szakály otthonában kapott elméleti alapozás után segítettünk átcuccolni az inter-crosse-gurunak a gépipari szakközépiskola tornatermébe, ahol végre szembesülhettünk a sportággal. Már a kapuban várakoznak a fiatalok, és tényleg van bennem meglepetés amiatt, hogy ők valóban erre az edzésre érkeznek.

Ez az első gyakorlás a vizsgaidőszak után, még új érdeklődők is jöttek. "A kemény mag 12-15 fiatal, 6-8-an pedig elég jók" - magyarázza Feri bá, ahogyan a srácok, lányok hívják és ahogyan a rajta lévő - 1-es számú - mez is mutatja.

Előkerülnek a botok, és kiderül, a kosárrész vége kicsit lapított, hogy fel lehessen vele lapátolni a labdát.

Kettesével, egyesével dobálják a labdát bemelegítésképpen, nem is tűnik olyan nehéznek, ekkor beszállok én is, utcai cipőben, pulóverben. A mélyebb átélés érdekében.

"Majdnem mindenki főiskolás, a többség tesiszakos, de nemcsak. Valamikor jönnek, valamikor nem, december megmondtam nekik, aláírást csak akkor kapnak, ha itt vannak a házibajnokságon. Mindenki itt volt."

Abbamarad a kényelmes dobálózás, jöhetnek az edzőgyakorlatok. Bóják kerülnek elő, libasorba rendeződnek. Passz, kapura törés, cselek, kapura dobás, visszapassz, még egy csel - komoly tréning ez. A komód méretű kapuban hokikapusnak öltöztetett srác áll, csak rajta van felszerelés, de az elég jelentős. Túlzásnak tűnik a 200 ezer forintos óvintézkedés, de kiderül, nem az. "Nagyot tud égetni ez a labda, nem számít, hogy nem olyan nehéz és üreges. Az egyik kapusunknak egyszer az arcát találta el. Hetekig ott volt a vörös folt rajta" - magyarázza a beöltözött játékos.

Készülődnek az egymás elleni játékra, ez az egyetlen meccslehetőség. "Sajnos itthon nincs más csapat, külföldre kell mennünk, hogy élesben játszhassunk. A szlovákokkal volt egy közös, négycsapatos bajnokságunk, járunk az olasz, svájci tornákra. Indultunk már a cseh második ligában is, utóbb odaértünk a középmezőnybe" - büszkélkedik Feri bá. Itthon sokfelé jártak, bemutató meccseket játszottak, egyelőre mégsem sikerült meghonosítani máshol a játékot. Abban bízik, az elkerülő főiskolásai magukkal viszik az inter-crosse-t, de kevesen jutnak tanári álláshoz, így eddig ezt a lehetőséget sem sikerült kihasználni.

Elkezdődik a mérkőzés, igazán pörgős hangulatú találkozó ez. Elvileg 25 másodperc a támadóidő, de nagy jelentősége nincs, álldogálni nem lehet a játékban, szaladni kell, vagy kapura dobni. Elvileg nem könnyű gólt szerezni, sokszor mégis ötven-ötven körül végeznek a csapatok. Percenként cserélnek, egy játékos úgy négy percet van pályán egy negyedben, ennyit lehet bírni.

Valaki azért szereti, mert a hokihoz hasonlít, a lányokat a kézire emlékezteti, többen a futást, a mozgást emelik ki, a kapusok pont azt akarják elkerülni.

Idén nem indultak a cseh ligában, mert készülnek a kilencedik Világkupára. Ez Svájcban lesz, és mivel a költségeket mindig maguk fedezik a játékosok, kétséges volt, el tudnak-e egyáltalán indulni. Csak a nevezés 1200 euróba került volna a csapatnak, emellett még a szállást és az utazást is ki kellene fizetni. A nemzetközi szövetség és Cotnoir asszony segített, így fejenként száz euróból talán meg tudják úszni a versenyt. Mások viszont nem támogatják az inter-crosse-t. "A terembérletet pályázatokból fedezzük, segített a helyi Pannonsport Kft., de ezenkívül legfeljebb olyanok cégekhez fordulhatok, amelyekkel eleve megvan a személyes kapcsolat."

Fél óra játék után levonulnak, vége az edzésnek. Feri bá zsákjaiból az inter-crosse-ütőnél is furább dolgok kerülnek elő. "Na, ez az indiaka, a lábtoll-labda, ez meg a woodball, amiről meséltem" - pörög tovább, és mutatja az utóbbit, a golfütővel keresztezett húsklopfolót, amivel egy fagolyót kell beütni a szintén fából készült kapuba. Ennek az az érdekessége, hogy olyan, mintha két üveg között egy pohár alkotná a kaput. "Ebből is rendeznek Európa-bajnokságot is, azon második lettem" - érzékelteti, minden érdekli, ami nem normális sport.

Búcsúzóul engem is megpróbál belerángatni az inter-crosse-ba. "Gyere el májusban a kupánkra, beszállsz, játszol." Csábító ajánlat. Magyar válogatott lehetnék.