Semmiből jött és várt arany az úszó-Eb-n

2008.03.20. 19:53
Az eindhoveni úszó Európa-bajnokság csütörtöki versenynapjára várta mindenki az első magyar aranyérmet, ám arra kevesen számítottak, hogy ezt Kis Gergő szerzi. Kis történelmi aranyat szerzett, mert a 800 gyors először szerepelt a programban. Cseh László hatalmas fölénnyel nyerte a 200 vegyest, így teljesítette a várakozásokat. A műugró Barta Nóra élete legnagyobb sikerét ére el, miután az egy méteres számban ezüstérmes lett. Gyurta ötödik idővel döntős erősebbik számában.

Kis Gergő a téli debreceni rövid pályás Európa-bajnokságon két érmével már jelezte, a jövőben mindenképpen számítani kell rá a hosszabb gyorsúszó számokban. Azzal azonban kevesen számoltak, hogy Hollandiában a 800 gyors döntőjébe ő kerül a legjobb idővel.

Az ajkai versenyzőt ennek ellenére nem tartották a legfőbb favoritnak, hiszen a mezőnyben a tavalyi világbajnok lengyel Stanczyk is ott volt, illetve nálánál sokkal rutinosabb versenyzők, mint például a román Dragos Coman, aki az elejét eléggé megnyomta. Kis az első és a második száznál is negyedikként fordult.

A háromszáz métert a francia Pannier érte el először, Kis taktikusan a negyedik helyen tartózkodott, és csak figyelte a mezőnyt. Féltávnál Coman belehúzott, előnyét fokozatosan növelte, kétszázzal a vége előtt Kis már biztosan haladt a harmadik helyen.

A húszéves Kis észlelte, hogy a román lesz a legfőbb riválisa, az utolsó százra úgy fordultak, hogy nyolcvanhét század volt a román előnye. Az utolsó ötvenre ez a különbség hat századra apadt, Kis pedig az utolsó ötvenen esélyt sem hagyott senkinek, több testhosszra növelte az előnyét, végül közel három másodperccel nyert. Comant még Pizzetti is megelőzte.

"Az edzőm, Farkas András csak annyit mondott, nehogy elmenjek a többiekkel az elején, akik nagy tempót diktálnak. Biztos voltam benne, hogy a hajrámban bízhatok, és szerencsére minden jól akalult" - nyilatkozta kissé váratlan sikere után.

Ezek után jött a címvédő Cseh László futama, akitől mindenki várta az aranyat. A legjobb magyar úszó ismét imponálóan versenyzett, igazolta: Európában nincs ellenfele. Pillangón még megszorították - különösen a litván Janusaitis -, háton azonban leszakította ellenfeleit, már másfél máésodperccel vezetett. Mellen pedig ezt az előnyt könnyedén tartotta, gyorson pedig már az is belefért, hogy kicsit kiengedjen a befutó előtt. Cseh szemlátomást nagyon kiúszta magát, tizenkét századdal maradt el szerdai idejétől, nem került az 1:58-as határ alá.

Műugrásban Barta Nóra kihasználta, hogy az év javarészét Eindhovenben tölti, edzőjével, Ligárt Balázzsal a városban készül fel, mert az utolsó ugrásával lépett a második helyre. A hatodik sorozatban tökéletesen végrehajtotta a legnehezebb ugrását, nagy riválisa, Fischer ugyanakkor hibázott, így a budapesti Eb után újabb érmet szerzett.

Gyurta Dániel az ötödik idővel került a péntek délutáni döntőbe, az olimpiai ezüstérmes magyar az utolsó ötven méteren zárkózott fel, ha azt nem nyomja meg annyira, akkor könnyen előfordulhatott volna, hogy kiesik. Gyurta 2:13-on belül úszott, de a legjobbak három másodperccel verték, ami előrejelzi, hogy az éremszerzéshez is hatalmas bravúr szükséges.

Gyurtához hasonlóan Verrasztó Evelyn is az ötödik helyen került a 200 vegyes fináléjéba, Hosszú Katinka pedig éppencsak besurrant a nyolcadik helyen. A kétszázon bronzérmes Szepesi Nikolett 100 háton az ötödik helyen jutott a legjobb nyolc közé.

Eredmények:

férfi 200 m vegyes, Európa-bajnok: CSEH LÁSZLÓ 1:58.02 p 2. Dinko Jukic (Ausztria) 1:59.65 3. Vytautas Janusaitis (Litvánia) 2:00.17
női 100 m gyors, Európa-bajnok: Marleen Veldhuis (Hollandia) 53.77 mp 2. Hanna Maria Seppala (Finnország) 54.04 3. Inge Dekker (Hollandia) 54.12
férfi 200 m gyors, Európa-bajnok: Paul Biedermann (Németország) 1:46.59 p 2. Amaury Leveaux (Franciaország) 1:46.99 3. Massimiliano Rosolino (Olaszország) 1:47.33
női 100 m mell, Európa-bajnok: Mirna Jukic (Ausztria) 1:08.18 p 2. Aljona Alekszejeva (Oroszország) 1:08.91 3. Joline Höstman (Svédország) 1:08.94
férfi 800 m gyors, Európa-bajnok: KIS GERGŐ 7:51.94 p - országos csúcs 2. Samuel Pizzetti (Olaszország) 7:54.09 3. Dragos Coman (Románia) 7:54.37