István, Vajk
19 °C
33 °C

Ivanovics is nyert, Djokovics is nyert

2008.03.24. 10:53
Teljes a szerbek öröme. A férfiaknál Djokovics, a nőknél Ivanovics szerezte meg a győzelmet az Indian Wellsben zaljó szupertorna férfi, illetve női egyesének döntőjében. Djokovicsnak három, Ivanovicsnak két szett kellett ehhez. A férfiaknál vesztes Fish így is minden dicséretet megérdemel, óriási formában teniszezte végig az elmúlt másfél hetet.

A 3. helyen kiemelt Novak Djokovics nyerte a 3,589 millió dollár összdíjazású torna férfi egyesét Indian Wellsben. Mardy Fish remek szereplésének végére a még remekebb Djokovics tett pontot. Az első játszma viszonylag gyorsan, 35 perc alatt véget ért, Djokovics végig vezetve simán hozta. A másodikban mindketten elvesztették egyszer adogatásukat, így jutottak el 5-5-ig, amikor Fish elvette a szerb szerváját megint, majd hozta a sajátját, így egyenlített.

A döntő játszma elején Fish még tett egy kísérletet, de Djokovics három breaklabdát hárítva hozta a saját adogatását, majd elvette elllenfeléét. Innen már nem tudott felállni az amerikai, és a világranglista 3. helyezettje simán behúzta a harmadik szettet. Azért Fish sem szomorkodhat, élete legnagyobb formájában teniszezett, négy kiemeltet vert ki, a világelső Roger Federert is beleértve. 350 ranglistaponttal és 277 500 dollárral gazdagodott. Djokovicsnak 500 pont és 555 ezer dollár a jutalma.

Teljes lett a szerbek öröme vasárnap, hiszen Djokovics mellett Ana Ivanovics is nyerni tudott. Sorrendben negyedszer is legyőzte az orosz Kuznyecovát, elég simán. A 20 éves szerb teniszezőnő hatodik tornagyőzelmét aratta, többször is sikerült elvennie ellenfele adogatását. Az orosz a tavalyi finálé után az ideit is elbukta, legutóbb a szlovák Hantuchovától kapott ki a döntőben, ugyanilyen simán.

Eredmények:

Férfi egyes (3,589 millió dollár), Döntő: Djokovics (3., szerb)-Fish (amerikai) 6-2, 5-7, 6-3.
Női egyes (2,1 millió dollár), Döntő: Ivanovics (1., szerb)-Kuznyecova (2, orosz) 6-4, 6-3.