Cseh László szemrehányást tett önmagának

2008.03.26. 15:58
Kiss László szövetségi kapitány szerint az eindhoveni úszó-Eb-t három aranyéremmel záró csapat nemcsak az idei, de a 2012-es olimpián is jó eredményekre számíthat. A két Eb-arannyal hazatérő Cseh László ugyanakkor elégedetlen volt önmagával.

Sokat elárul az eindhoveni úszó Európa bajnokságról, hogy a szövetségi kapitány elégedett volt az egész csapat teljesítményével, még annak ellenére is, hogy szombaton nem volt döntősünk. Ezt a szponzoroknak is megmondták, hogy a szombati versenynap kivételével bármelyik nap jöhetnek, hiszen valamennyi versenynapon van esély magyar döntősre.

Külön öröm a három aranyérem

"Tavaly Debrecenben már egyszer csúcsformába kerültek a versenyzőink, így az elején nagyon becsületesen fogalmaztunk, miszerint Hollandiában nem lesznek kiugró formában és nem lehet kiugró eredményeket várni. Ezért is külön öröm, hogy három aranyérmet szereztünk és jobban szerepeltünk, mint két éve Budapesten. Ilyen jó teljesítményre a második makrociklus végén nem is lehetett számítani. Tényleg munkából érkezve értük el az eredményeinket, abban ellenben biztos vagyok, hogy velünk ellentétben sok országban nagyon készültek erre a versenyre" - értékelte a vasárnap véget ért kontinensviadalt Kiss László szövetségi kapitány.

Még 2012-ben is nagy csapatunk lehet

Hozzátette, fantasztikus mértékben fejlődik az úszás és nekünk nem lehet más dolgunk, mint hogy a hajón rajta maradjunk. "A 14 országos csúcs azt jelzi, hogy ez sikerült is, és mivel alig van 20 év fölött a 22 fős válogatott átlagéletkora, nem csak Pekingben, de a 2012-es olimpián is jó eredmény várható tőlük".

Kiss kitart amellett, hogy továbbra is csak két éremesélyes úszónk van Cseh László és Gyurta Dániel személyében. Ugyanakkor hozzátette, most már nagyon komolyan kell venni Kovács Emesét, aki ugyanúgy ahogy Egerszegi Krisztina, még csak tanulni megy első olimpiájára, de könnyen lehet, hogy érmet hoz haza.

Cseh úgy, érzi bíztató a formája

"Sokkal erősebb a csapatunk, mint arról tavaly márciusban álmodni mertem volna" - összegzett a kapitány.

"A teljesítményemre semmiképpen sem használnám a demoralizáló jelzőt, a bíztató sokkal jobban megfelel arra, amit mutattam. Jó ellenőrzés volt, de ennél semmivel sem több. A 200 vegyes után dühös voltam magamra, szemrehányást is tettem, mert elkezdtem úgy versenyezni, ahogyan nem szabadott volna. Nem voltam ugyanis formában, én pedig úgy gyorsítottam, úgy hajtottam meg az utolsó százat, mintha formában lettem volna" - mondta a két aranyéremmel hazatérő Cseh László.

Nem érdekel Phelps

"Hasznos tapasztalat volt, mert az univerzum törvényei rám is érvényesek. Továbbra sem szeretnék foglalkozni az olimpiával, legyen elég annyi, hogy a legjobb időmet szeretném megúszni, ez pedig minden célkitűzést helyettesít, sokkal fontosabb, mint hogy éremben gondolkodjak. Pontosan tudom, hogy Phelps jó erőben lesz, ezért nem is akarok ezzel foglalkozni" - mondta a jelenleg legmagasabban jegyzett magyar úszó.

Új életet kezdtem Hollandiában

Eindhoven másik Európa-bajnoka, Kiss Gergő rögtön hangsúlyozta, még nem tudja elhinni, hogy megnyerte. "Az egyik szemem sír, a másik nevet, mert a 400 vegyes nem jött össze és már reggel éreztem, hogy délután nem leszek harcban az érmekért, jól lehet a 3. legjobb idővel kerültem be a nyolcas döntőbe. A 800 gyors aranya ugyanakkor felszabadított, új életet kezdtem Hollandiában. Ha eddig be is sokalltam az edzéseken, vagy nem koncentráltam kellőképen, netán lusta voltam, mostantól erre az aranyra gondolok, ez fog erőt adni a folytatáshoz".

"Nagyon rossz érzés ujjhegynyivel veszíteni, de boldog is vagyok, nem számítottam arra ugyanis, hogy ilyen nagyszerű időt fogok úszni. Még sok időm van hátra és biztosan lejjebb tudom vinni a 2 perc 6 másodperces időmet" - mondta Kovács Emese, aki 12 századdal kapott ki a 200 pillangó döntőjében.

Jó tanítvány, jó versenyző

Edzője, Fehérvári Balázs megjegyezte, 17 esztendős tanítványa azt biztosan elérte, hogy az ausztrálok és az amerikaiak innentől már figyeljenek rá, mert ha 1-2- másodpercet javul, akkor megdöntheti a világrekordot.

"Nagyon keményfejű versenyző, de nagyon jó tanítvány, mert nagyon jó versenyzőtípus. Amióta ismerem, 11 éves kora óta, itthon mindent megnyertünk. A felkészülési időszakban sokat vitáztunk, lazítani akart, én meg nem hagytam. Hamarosan fel fog nőni és elhiszi, csak a munka hozhatja meg az eredményt. A vitáinkat többnyire úgy szoktuk lezárni, hogy mindkettőnknek igaza van" - mondta Fehérvári.

Gyurta az olimpián élete legjobbját akarja úszni

"Sajnos nekem nem sikerült megjavítanom a legjobb eredményemet, mert a célomat teljesítettem. Továbbra is hiszem, jó úton járunk, ezzel a mezőnnyel viszont nem tudtam mit kezdeni. Most már csak Pekingre koncentrálok és arra, hogy életem legjobb eredményét ott érjem el" - mondta Gyurta Dániel, aki az athéni olimpián ezüstérmes volt, most azonban csak az ötödik helyig jutott.

"Most már fogjuk rá, hogy elégedett vagyok, de ezt ott a helyszínen nem így gondoltam" - mondta Verrasztó Evelyn, aki 200 vegyesen szerzett ezüstérmet.

Új támogató az úszósportban

Gyárfás Tamás, a MUSZ-elnöke a sajtótájékoztató keretében írta alá Salamon Károllyal, az Allianz Hungária Zrt. elnök-vezérigazgatóval azt a három esztendőre szóló együttműködési megállapodást, amelynek értelmében Magyarország legnagyobb biztosítótársasága jelentős mértékben segíti a hazai úszósportot. Anyagiakról konkrétan nem esett szó, a szerződés nagyságrendjéről azonban árulkodik, hogy a részvénytársaság - Gyárfás minősítése szerint - a MUSZ legrangosabb partnerévé, első számú főtámogatójává lépett elő.