Árpád
-2 °C
3 °C

Schumacher két keréken is zseniális

2008.03.30. 14:05
Első hivatalos motorversenyén a negyedik helyen végzett Michael Schumacher, a Forma-1 hétszeres világbajnoka. A szuperklasszis ezzel együtt tagadja, hogy második karrierre készülne.

Régóta téma, hogy Michael Schumacher komolyan ki akarja magát próbálni motoron is. A hétszeres Forma-1-es világbajnok korábban egy Ducatin gyakorolt, a múlt héten pedig éppen Magyaroroszágon körözött egy Honda nyergében.

Vasárnap aztán sor került élete első hivatalos versenyére is. A német zseni az olaszországi Misanóban mutatkozott be új szerepkörében, ahol egy 990 köbcentis KTM Super Duke nyergében indult a KTM Trophy elnevezésű tízkörös viadalon.

A verseny előtt Schumacher teljesen esélytelennek nevezte magát, azt nyilatkozta, már annak is örülni fog, ha sikerül eredményesen túljutnia a kvalifikáción. Ehhez képest az eredményből kitűnik: tapasztalatlanságához képest kiválóan körözött, a negyedik helyen végzett.

"Egy-két versenyen még indulok, de szó sincs egy második karrier kezdetéről" - nyilatkozta a siker után az F1-ből 2006-ban visszavonult klasszis. Egy nappal a verseny előtt még úgy nyilatkozott: "Lehet, hogy ez lesz az egyetlen futamom, még nem gondolkodtam a folytatáson."

Mindazonáltal egyre biztosabbnak, hogy még az idén komolyabb versenyen és komolyabb motoron is láthatjuk minden idők legeredményesebb autósát. Más kérdés, valóban nem valószínű, hogy 39 éves kezdőként négykerekű pályafutásához hasonlót építsen fel.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?