Marcell
19 °C
32 °C

Pekingért pingpongoznak Pótáék

2008.04.01. 11:22
Szerdától vasárnapig Nantes-ban rendezik az asztaliteniszezõk európai olimpiai kvalifikációs versenyét, amelyen öt magyar játékos próbál szerencsét. Eddig csak Tóth Krisztina szerzett kvótát, de ha még két társa kijutna, csapatban is indulhatnánk.

A francia városban az asztaliteniszezõk európai olimpiai kvalifikációs versenyén 11-11 férfi és nõ szerzi meg az ötkarikás részvétel jogát. Miután minden ország annyi versenyzõt indíthat a viadalon, ahány kvótalehetõsége még van, a magyar színeket két hölgy, Lovas Petra és Póta Georgina, valamint három férfi, Jakab János, Zwickl Dániel és Zombori Dávid képviseli.

Tóth Krisztina világranglista-helyezése alapján már biztosította részvételét pályafutása negyedik olimpiáján. Mellette az Európa-bajnok és világbajnoki ötödik helyezett csapat másik két tagja, Póta és Lovas is arra törekszik, hogy Nantes-ban megszerezzék önmaguk és ezáltal a csapat számára a pekingi repülõjegyet. A kínai fõvárosban páros helyett csapatversenyt rendeznek, az egyéni kvalifikációk határozzák meg a részt vevõ együttesek listáját.

A nõk sikerére jó esély mutatkozik, hiszen a nantes-i versengésben a vasárnap magyar bajnoki címet szerzett Póta a 2. kiemelt, az ob ezüstérmese, Lovas pedig a 12. pozíciót kapta. Könnyû dolguk biztosan nem lesz, mert az európai selejtezõ is hemzseg a kínai születésû játékosoktól.

A férfiak arra törekszenek, hogy két sikertelen próbálkozás után végre legyen egyáltalán olimpiai résztvevõje a szakágnak. A csapat eredményei egyre jobbak, Harczi Zsolt, a válogatott szövetségi kapitánya joggal optimista, reméli, hogy legalább egy játékosa kvótát szerez. Mondta mindezt annak ellenére, hogy a három játékos egyike sem kiemelt, ami azt jelenti, hogy már a selejtezõ csoportmérkõzések során bravúrra van szükségük a továbbjutáshoz. Jakab és Zwickl jó formát mutatott a budaörsi ob-n, mellettük a rutinos, de sérüléssel bajlódó Pázsy Ferenc helyére beugró 20 éves Zombori kap lehetõséget.

Ők öten

A szerdától vasárnapig tartó kvalifikációs verseny magyar résztvevõi:
nõk: Póta Georgina, Lovas Petra
férfiak: Zwickl Dániel, Jakab János, Zombori Dávid