Szávay szenvedett, majd beindult

2008.04.09. 07:51
Januárban még kikapott az orosz Jekatyerina Makarovától Szávay Ágnes, április elejére azonban már megtanulta, hogyan kell egy kötelező győzelemnél játszani. Voltak most is nehéz pillanatai hasonló korú riválisa ellen, de akkor, az első szettben nagyon figyelt, nem került hátrányba, a másodikban pedig már egyértelműen az ő akarata érvényesült. 6:4, 6:1-re nyert. Czink Melinda három szettben - 3:6, 6:3, 6:4 - kapott ki a spanyol Medina Garriguestől, aki a torna tizenötödik kiemeltje.

A 600 ezer dollár összdíjazású Amelia Island-i tenisztorna második fordulójába játék nélkül került a legfrissebb - hétfőn közzétett - ranglista tizenötödik helyére lépő Szávay Ágnes.

A kötelező győzelem műfaja

A magyar versenyző ilyen elöl még egyszer sem állt, pedig az elmúlt hetekben sem javult feltűnõen a formája - Miamiban is elveszítette rögtön az első meccsét -, és a kötelező győzelmeket továbbra sem képes könnyen hozni.

Idei mérlege negatív, öt győzelem mellett nyolc veresége van, ráadásként az öt győzelem javarésze a párizsi tornán jött össze, amikor egészen a döntőig menetelt. Emellett többnyire első fordulós, meglepő vereségeket szenvedett, általában jegyzetlen játékosokkal szemben maradt alul.

Szávay az amerikai tornán az orosz Jekatyerina Makarova ellen mutatkozott be, és még a visszavágás vágya is fűthette, hiszen az év első Grand Slam tornáján épp tőle kapott ki, a döntõ szettben 7:5-re.

Makarova akkor még nem jutott be a legjobb százba, de a melbourne-i jó szereplése után áttörte a bűvös határt, és jelenleg a hetvenkilencedik helyen áll.

A fontos pontokat hozni tudta

Az adogatást Szávay kezdte, három pontot ért el zsinórban, és ugyan nullára nem tudta megnyerni a gémet, de előnybe került. Amit rögtön megduplázott, mindjárt az első bréklabdáját értékesítette. A sorrendben harmadik játékot azonban már nem sikerült hoznia, ami előrejelezte: nem cserélték ki teljesen ki, mert nem akadt pontot érő ütése, idegesen adogatott.

A következő gémet viszont ismét megnyerte fogadóként, így 3:1-re vezetett. Saját szervája újra az oroszé lett, de az egyenlítést nem hagyta, megint az első labdáját kihasználta. Elhúznia viszont megint nem sikerült, mert a saját adogatásánál megint nem koncentrált kellőképpen. Az orosz negyedik próbálkozásra már több pontot ért el, mint riválisa, és egyenlített. (4:4)

A következő, sorsdöntő gémben Szávay adogatott, háromszor is hátrányba került, de végül a fontos pillanatokban nagyon figyelt, és 5:4-re vezetett, ellenfele ekkor megroppant, nem tudott a játszmában maradni, pontot sem ért el adogatásaiból.

A másodikban már nem volt szenvedés

A második szettben is Szávay kezdett szerválni, az első megnyert játszma alighanem megnyugtatta, mert most összeállt a játéka, nullára nyerte meg. Makarova egyenlített, utána viszont Szávay percei következtek, három gémet nyert zsinórban - egyiket sem könnyen -, így most teljesítette, amit az első játszmában nem tudott, hárommal vezetett.(4:1) Ezt pedig pillantok alatt ötre növelte, és ezzel be is fejezte meccsét.

A következő körben a cseh Safarova vagy a szlovén Srebotnik lesz az ellenfele.

Szávay egymillió forintot nyert eddig, de ennél sokkal fontosabb, hogy egy korábbi legyőzőjének vágott vissza, és visszaszerezheti az önbizalmát. A kötelező győzelem külön kategória a teniszben, nem könnyű feladat, de aki a legjobb tíz közé vágyik, annak együtt kell élnie vele.