Szávay visszavágott Szugijamának is

2008.04.15. 22:11
Szávay ismét nyert, ezúttal nagyobb csatában, mint tegnap. A 2 óra 9 percig tartó meccsen a magyar teniszező már a második olyan ellenfelét győzte le Charlestonban, akitől idén kikapott. Remekül és taktikusan küzdött, 7:5, 3:6, 6:4-re nyert, a legjobb 16 között van.

Az ellen a Szugijama ellen folytatta Szávay a versenyt, akivel az idén egyszer találkozott, és az a randevú nem végződött túl kellemesen. Egy rövidítéssel véget ért első szett után nagyon simán, 6:0-ra kapott ki a másodikban. Ahogy az ukrán Fedak ellen az első körben, úgy a japán ellen a másodikban muszáj volt visszavágni.

Ijesztően kezdett Szávay, pillanatok alatt nullára veszítette el adogatását, majd Szugijama hozta a sajátját. Egymás után háromszor vették el egymás szerváit, Szávay csak 4:3-nál vezetett előszőr a szettben. 5:3-nál játszmalabdája volt, de a japán hárította, sőt saját adogatását hozva egyenlített. Az első szett hetedik breakjét Szávay szerezte meg, ezzel a játszma az övé lett. Több mint 47 perc alatt nyert 7:5-re.

A tizenharmadik játék megint Szugijamáé lett, ismét breakkel, így az ő vezetésével kezdődött az újabb játszma, és minden úgy folytatódott, mint az elsőben, sőt rosszabbul. 0:3-ra álltak, két vesztett adogatással, 2:4 lett aztán, a hat játékból öt volt breakes. Szugijama folytatta jobban, 41 perc alatt 6:3-ra megnyerte a szettet.

Fej-fej mellett haladtak tovább, 2:2-ig mindenki hozta szerváját, aztán 4:4-nél megint egyenlő volt, pedig úgy nézett ki, Szávay a lehető legjobbkor nyeri el ellenfele adogatását, de a japán szívósan küzdött és visszavágott. Szávay utolsó erőtartalékait bevetve ismét elvette a szervát, majd 40-semminél három mérkőzés labdája volt. A másodikat kihasználta, 6:4-re nyert.

Mindkét versenyző rengeteget hibázott, de hatalmasat küzdött. A japán 9 kettős hibát vétett, de majd minden mutatóban 50% körül végeztek ketten. Az utolsó szettben Szávay talán taktikusabb, de ami még ennél is fontosabb, eredményesebb volt. A következő összecsapáson párostársa, az orosz Dinara Szafina lesz az ellenfele.