Czink és Arn Gréta is nyolcaddöntős

2008.04.30. 08:20
Mindkét magyar teniszező bejutott a legjobb tizenhatba, Arn Gréta ráadásul a világ egykor negyedik legjobbját győzte le. A férfiak versenye tegnap a sérülésekről szólt. Barcelonában három meccset is félbe kellett szakítani, Münchenben a címvédő Kohlschreiber, valamint Haas el sem indult a tornán.

Három mérkőzés is korábban ért véget tegnap Barcelonában, a 888 ezer eurós torna első fordulójában. A három párból két szerb teniszező adta fel idő előtt a küzdelmet. Az első körben a finn Nieminen, a másodikban a skót Murray búcsúzott idő előtt, kiemeltként. Ma már a legjobbak is pályára lépnek. Nadal az olasz Starace ellen kezd, a szintén spanyol Ferrernek honfitársa, Trujillo-Soler lesz az ellenfele. A harmadik helyen kiemelt Nalbandian továbbjutott, a negyedik James Blake a német Gremelmayr ellen lép ma pályára.

Hullottak a házigazdák a 370 ezer euró összdíjazású müncheni viadalon, két német versenyző is kiesett, a címvédő Kohlschreiber pedig vállfájdalmai miatt visszalépett. A német teniszező vállát már háromszor műtötték. Tommy Haas is sérülés miatt volt kénytelen visszalépni.

Véget ért Bardóczky Kornél menetelése a Prágában zajló challengertornán. A magyar versenyző két játszmában simán kikapott a cseh Kamil Capkovictól, az eredmény: Bardóczky-Capkovic 2:6, 2:6.

Eredmények:

Open Sabadell Atlantico Barcelona 2008, Barcelona (888 ezer euró), Férfi egyes, 1. forduló: Almagro (10., spanyol)-Trojcki (szerb) 6:2, a szerb feladta, Kukuskin (orosz)-Nieminen (12., finn) 6:4, 6:4, F. López (16., spanyol)-Acasuso (argentin) 5:2, az argentin feladta, Montanes (spanyol)-Granollers (spanyol) 3:6, 6:3, 6:2, Starace (olasz)-Luczak (auszrtál) 7:6, 6:1, Gabasvili (orosz)-Coria (argentin) 5:7, 6:4, 6:4, Volandri (olasz)-Melzer (osztrák) 6:2, 6:4, Cuevas (uruguayi)-Brezicki (argentin) 6:3, 7:6, Gulbis (lett)-Tipszarevics (szerb) 6:4, 4:2, a szerb feladta, Martin (spanyol)-Marrai (olasz) 6:3, 6:3. 2. forduló: Nalbandian (3., argentin)-Calleri (argentin) 1:6, 7:6, 6:3, Ancic (szerb)-Murray (7., brit) 6:4, 6:4, Lapentti (ecuadori)-Gimeno-Traver (spanyol) 6:3, 6:7, 7:5. BMW Open by FWU AG, München (370 ezer euró), Férfi egyes, 1. forduló: F. Gonzalzez (chilei)-Sela (izraeli) 6:3, 6:4, Andrejev (orosz)-Monfils (francia) 6:3, 6:4, Petzschner (német)-Koroljov (orosz) 6:4, 0:6, 6:2, Li (koreai)-Eitzinger (osztrák (1:6, 7:5, 6:2, Silva (brazil)-Bachinger (német) 3:6, 6:2, 6:3, Naso (olasz)-Schüttler (német) 6:7, 6:3, 6:4.

Mind a két magyar lány remekelt a két, egyenként 145 ezer dolláros összdíjazású női torna első fordulójában. Czink Prágában, Arn Gréta Fezben jutott tovább, egyaránt nyolcaddöntősök.

Czink a szintén selejtezőből érkezett horvát Jelena Pandzicot mosta le a pályáról, mindössze két gémet engedélyezett ellenfelének. Arn Gréta a szerb születésű, de most már ausztrál színekben teniszező Jelena Dokic ellen nyert simán két játszmában. Dokic egykor szebb napokat is megélt, 2002 augusztusában 4. helyen is állt a világranglistán. Igaz, sérülések miatt tavaly mindössze egy versenyen indult, idén ez volt a harmadik viadala.

Czink következő ellenfele a torna 4. számú kiemeltje, a szlovén Katarina Srebotnik lesz. A két versenyző most találkozik először, a szlován a 30. helyen áll a világranglistán, két éve már 20. is volt. Négy tornagyőzelemmel büszkélkedhet, utoljára három éve volt első. Idén kétszer volt negyeddöntős, idei mérlege 16 győzelem és 9 vereség.

Arn Gréta a negyeddöntőbe kerülésért az olasz Tatiana Garbin ellen játszik. Az olasz pillanatnyilag 49., már volt 22. is. Reményt adhat, hogy Arn kétszer találkozott már vele, és mindkétszer megverte, igaz, ennek már hat éve. Garbin csak future-versenyeken nyert eddig. Estorilban legutóbb negyeddöntőt játszhatott. Idén 8 meccset megnyert, 9-et elveszített.

Eredmények:

ECM Prague Open, Prága (Tier IV, 145 ezer dollár), Női egyes, 1. forduló: Zvonareva (1., orosz)-Hradecka (cseh) 6:2, 6:3, Srebotnik (4., szlovén)-Meusburger (osztrák) 6:0, 6:0, Craybas (amerikai)-Knapp (olasz) 6:4, 6:2, Amanmuradova (üzbég)-Krajicek (holland) 6:4, 6:3, Zakopalova (cseh)-Errani (olasz) 6:1, 6:3, Pironkova (bulgár)-Ivanova (orosz) 6:1, 7:6, Czink (magyar)-Pandzic (horvát) 6:0, 6:2, Rybarikova (szlovák)-Shaughnessy (amerikai) 6:1, 6:3, Pliskova (cseh)-Molik (ausztrál) 6:4, 6:4. Grand Prix de SAR La Princesse Lalla Meryem, Fez (Tier IV, 145 ezer dollár), Női egyes, 1. forduló: Medina Garrigues (1., spanyol)-Domínguez Lino (spanyol) 4:6, 6:2, 6:1, Garbin (3., olasz)-Castano (kolumbiai) 4:6, 6:3, 6:3, Bacsinszky (svájci)-Lalami (marokkói) 6:2, 6:4, Klejbanova (orosz)-Wozniak (kanadai) 6:2, 6:3, Loit (francia)-O'Brien (brit) 6:7, 6:4, 6:1, de los Rios (paraguayi)-Osterloh (amerikai) 6:4, 6:4, Cetkovska (cseh)-Klosel (német) 6:4, 7:5, Arn (magyar)-Dokic (ausztrál) 6:4, 6:2, Rogyionova (orosz)-Esszadi (marokkói) 6:1, 6:1, Pavljucsenkova (orosz)-El-Allami (marokkói) 6:0, 6:1.