Valér
4 °C
8 °C

A célbaérés után rögtön el kellett altatni a versenylovat

2008.05.04. 15:46
Drámai verseny szemtanúja lehetett 158 ezer néző az idei kentuckyi derbin. A versenyben kilenc év után először indult egy kanca, Eight Belles. A ló, amire Hillary Clinton is fogadott, hatalmasat futott, második helyen ért célba. Majd összeesett. Két bokája is eltört, még a pályán el kellett altatni.

Tragikus véget ért az idei kentuckyi derbi. A második helyen befutó lovat, Eight Belles-t közvetlenül a célba érte után el kellett altatni, mivel a futam során két bokáját is eltörte.

Hillary Clinton, a demokraták egyik elnökjelölt-jelöltje Eight Belles-re fogadott.

A futamot a favorit Big Brown nyerte, Eight Belles 4 és 3/4 hosszal mögötte érkezett célba. Miközben a derby történetének második legnagyobb közönsége még tombolva ünnepelte, a ló összezuhant.

"Nem volt lehetőségünk megmenteni, fel se tudott állni. Élete versenyét futotta" - nyilatkozta az AP-nek Larry Jones, a ló trénere, könnyekkel a szemében. "Így elveszíteni egy állatot nem jó móka. Ilyennek nem szabadna megtörténnie. Megszakad a szívünk" - mondta.

A kanca egyik melső lábán nyilt törést szenvedett, ami elfertőződhetett volna. Ha nem törik el mindkét melső lába, esetleg elszállíthatták volna, de így nem volt lehetőség rá, hogy az állatot az állatorvos mentőkocsijába tegyék. "Életemben nem láttam még ilyet versenyen" - nyilatkozta az AP-nek Larry Bramlage állatorvos.

Eight Belles amúgy igazi különlegesség volt, kilenc éve az első kanca, ami indult a kentuckyi derbin.