Hingis negyvenhat perc alatt nyert

2008.05.13. 15:12
Az ausztrál nyílt teniszbajnokság ötödik napja sem múlt el kiemelt versenyző veresége nélkül, ezúttal a férfiaknál a tizenkettedikként kiemelt argentin Canas búcsúzott. A hölgyeknél a menők könnyed mérkőzéseken léptek a legjobb tizenhat közé. Hingis például mindössze egyetlen játszmát veszített.
Szeles Mónika egyre jobb formába lendül. A most már amerikai állampolgárságú vajdasági hölgy azt az olasz Schiavonét verte, aki Kaprost leckéztette meg az első körben. Szeles két szoros 6:4-es játszmában múlta felül ellenfelét.

Williams gyenge kezdés után javult fel

Venus Williams azonban ráijesztett szurkolóira, hiszen az első szettet elbukta a szlovák Hantuchova ellen. Aztán nagyon összekapta magát és egy gémet sem engedélyezett riválisának. A döntő szettben pedig már nem engedte ki a kezéből az irányítást, így ő is nyolcaddöntőbe került.

Hingis győzelme egyetlen percig sem forgott veszélyben, a német Rittner mindössze egy játékot nyert tőle a két játszmában. Hingis célja immáron egyértelmű: három éves szünet után ismét Grand Slamet kíván nyerni. Meglehetősen rég fordult elő vele amúgy, hogy csupán a harmadik helyen emeljék ki, de győzelme esetén aligha bánkódik emiatt. Nem lesz könnyű dolga, mert az ő ágán szerepel Venus Williams. Párosban is játszik még a svájci hölgy, Anna Kurnyikovával az oldalán a legnépszerűbb duót alkotják.

Még négy ász van a férfiaknál

A férfiaknál az argentin Canas lett a kiemeltek újabb áldozata, a svéd Björkman simán - három játszmában - kiütötte. A nagyágyúk közül már csak Sampras, Szafin - ők már a nyolc közé jutásért összecsaphatnak - és Henman, és az idén ismét remekelő chilei Rios van versenyben. Nagy meglepetés lenne, ha nem közülük kerülne ki a végső győztes. A legkönnyebb dolga a fináléba jutásra a papírforma alapján Henmannek van, az ő ágán ugyanis ő a legelőkelőbben rangsorolt.

Eredmények
Nők:
Coetzer (dél-afrikai, 15.)-Schett (osztrák, 17.) 6:3, 6:3
Medina-Garrigues (spanyol)-Dechy (francia) 6:3, 6:2
V. Williams (amerikai, 2.)-Hantuchova (szlovák, 32.) 3:6, 6:0, 6:4
Szeles (amerikai, 8.)-Schiavone (olasz, 31.) 6:4, 6:4
Ad. Serra-Zanetti (olasz) - Farina-Elia (olasz, 11.) 6:2, 4:6, 6:4
Maleeva (bolgár, 13.)-Raymond (amerikai, 18.) 7:5, 6:1
Sucha (szlovák)-Svensson (svéd) 6:0, 6:4
Hingis (svájci, 3.)-Rittner (német) 6:1, 6:0
Férfiak:
Johansson (svéd, 16.) - El-Ajnaui (marokkói, 21.) 5:7, 6:2, 6:2, 6:4
Hrbaty (szlovák)-Golmard (francia) 6:3, 6:1, 6:7 (6-8), 7:5
Björkman (svéd)-Canas (argentin, 12.) 6:3, 6:2, 6:4
Voinea (román)-Dent (amerikai) 3:6, 6:3, 6:4, 3:6, 6:3
Novak (cseh, 26.)-Clavet (spanyol) 6:3, 6:4, 6:1
Koubek (osztrák)-Pless (dán) 7:6 (7-4), 7:5, 6:3
Gonzalez (chilei)-Kim (amerikai) 6:2, 6:2, 6:3
Henman (brit, 6.)-Rusedski (brit, 28.) 6:4, 6:3, 1:6, 6:3