Ez aranyért ment, nem papsajtért

2008.05.23. 23:33
Tizenhatodszor nyerte meg a férfi bajnokságot az MKB Veszprém kézilabdacsapata. Az ötödik, mindent eldöntő csatában nagyon simán, 34-24-re nyertek a hazaiak a Pick Szeged ellen, a korábban jellemző háborús hangulat csak pillanatokra tért vissza.

Végső soron jól járt az MKB Veszprém azzal, hogy a döntő negyedik meccsének végén elveszítette a büntetőpárbajt, hiszen így legalább nem a bosszús szegedi szurkolók előtt kellett ünnepelnie a diadalt. Nyilván sokkal kellemesebb volt saját boldog drukkereik előtt fürödni a konfettiesőben és az édes pezsgőben.

Ehhez persze előbb le kellett győzni a bajnoki cím védőjét, a Pick Szegedet. Ami váratlanul könnyen sikerült. Az első félidőnek még voltak momentumai, amikor úgy tűnt, megfoghatja ellenfelét a vendégcsapat, ám a másodikban Eklemovics Nikola vezérletével hamar behozhatatlan előnyre tett szert az MKB.

A magyar szövetség elnökségének csütörtöki döntése értelmében valamennyi eltiltott és játékjogában felfüggesztett játékos (a szegedi Herbert és Andjelkovics, illetve a veszprémi Ilyés) pályára léphetett az utolsó összecsapáson. Ez először buta és következetlen döntésnek tűnt, de lehet, hogy mégis volt értelme: a sokak által várt háború elmaradt, sportszerű játékkal kezdődött a csata.

Eleinte felváltva estek a gólok, majd a szemsérüléséből felépült Vujin vezérletével lépéselőnybe kerültek a hazaiak. 9-6 után azonban Puljezevics sorozatban háromszor védett, és a címvédő Szeged egyenlített. A Veszprém cserével válaszolt a rohamra, ennek nyomán megint ellépett (15-11).

A 27. percben Andjelkovic visszafutás közben belekönyökölt Luzsnyikov hasába. A szegedi irányító azonnal piros lapot kapott, ekkor úgy tűnt, mégis elszabadulhatnak az indulatok. Nem így történt, a szünet előtti hajrát jobban bírta a Veszprém, így őrizte előnyét.

Sok kimaradt helyzettel indult a második félidő. A Szeged kezdett mind jobban leszakadni (20-14), mivel nyolc percig nem talált be, illetve többször kapott kiállítást. A Tisza-partiak cserékkel frissítettek, ám így sem tudtak lépést tartani a hatékonyan támadó és védekező hazaiakkal. Az sem kedvezett nekik, hogy Andjelkovics után még egy játékosukat elvesztették, Djorkovics harmadik kétpercesével kipontozta magát.

Mindent megmozgattak a vendégek a felzárkózáshoz, de erejükből csak az 5-6 gólos különbség tartására futotta. Negyedórával a vége előtt 24-18 volt az állás. Jellemző adat: a legveszélyesebb szegedi lövőnek tartott Krivokapics csak ekkor lőtte első találatát.

A különbség egyre nőtt, egészen addig, amíg az utolsó percben két számjegyűvé vált a különbség. Ennél nagyobb differenciával egyetlen meccs sem végződött eddig a döntőben.

Az egy éve kinevezett Mocsai Lajos vezette gárda idén megnyerte a KEK-et is, ezen kívül ezüstérmes lett a Szeged mögött a Magyar Kupában. A csarnokban ez volt az utolsó mérkőzés, a Veszprém a jövőben egy vadonatúj, 6000 férőhelyes arénában fogadja hazai és külföldi riválisait.

Budapest Bank Liga, döntő

1. mérkőzés, április 26.: Veszprém-Szeged 32-24
2. mérkőzés, május 6.: Szeged-Veszprém 35-30
3. mérkőzés, május 17.: Veszprém-Szeged 33-26
4. mérkőzés, május 20.: Szeged-Veszprém 30-30, büntetőkkel 3-2
5. mérkőzés, május 23.: Veszprém-Szeged 34-24