Hogyan maradt a helyén Mocsai feje?

2008.05.26. 07:30
Nincs két egyforma év a férfi kézilabdában. Lezárult egy sosemvolt felállású bajnokság, amit egy újabb, egyévesre tervezett modell követ. Az idei szezon Veszprém megyei sikereket hozott, hiszen az MKB egy év után visszaült a trónjára, míg az újonc Balatonfüred csak kevesebb hozott pontja miatt szorult a második helyre az alsóházban.

Péntek este zárult a Budapest Bank liga 2007 szeptember 9-én kezdődött versenye. Csak az ötödik meccsel sikerült a veszprémieknek visszaszerezniük a bajnoki trófeát a Pick Szegedtől. Azt se felejtsük el, hogy mindezt aközben érték el, hogy 16 év után nemzetközi kupagyőzelmet is szállítottak a kézilabda híveinek. Vagyis két fronton is a csúcsra jutottak egy átformált és még mindig inkább a jövő együttesének tekinthető csapattal. A szezon kezdetén még az akkor frissen bajnok Szeged további erősödéséről és a bajnoki címét hosszú idő után elvesztő Veszprém további gyengüléséről szóltak a hírek. Ezek után alakult ki ez a végeredmény. Pedig nem így indult a szezon.

A Veszprém és a Szeged

Nemzetközi szinten a Szeged magabiztosan menetelt tovább a BL első csoportköréből, míg az MKB - hosszú évek után elöször - már ezen a szinten elbukott. Nem jelentett számukra sok gyógyírt a bajnoki alapszakasz hibátlan teljesítése. Míg Szegeden a váratlanul becsúszott debreceni fiaskó sem felhőzte be a homlokokat. Aztán nagyot fordult a világ. A következő csoportkörben nem sok siker termett a BL-ben a Pick Szegednek. Legfeljebb a Barcelona idengebeli legyőzése lehetett az az ostya, amellyel könnyebb volt lenyelni a keserű pirulát. Közben a Veszprém lassan és biztosan haladt a második számú kupasorozatban, a KEK-ben, ahová a sikertelen első BL csoportkörből jutott. Olyannyira, hogy a magyar bajnoki finálé közben másfél hosszú évtized után meg is nyerték azt.

Közben a felsőházi rájátszásban a Szeged eleve ponthátránnyal indult debreceni veresége miatt, így a Veszprémnek elegendő lett volna csak a hazai győzelmet abszolválni a nagy rivális ellen, hogy pályaelőnye legyen a fináléban. Ezt még február elején magabiztosan teljesítették, a félidei nyolcas után a második játékrészben már kurtábbra fogott vitorlázattal is magabiztosan gyűjtötték be a két bajnoki pontot. Így a márciusi szegedi visszavágón elért döntetlenjük már az önbizalmukat növelhette. Az elődöntőt mindkét rivális simán vette, bár Dunaferr egyszer megtréfálta a Szegedet, amely így túlórázásra kényszerült.

Közben mintegy a bajnoki finálé felvezetéseként Szegeden a Magyar Kupa döntőjében is összecsaptak a veszprémiek és a szegediek. Sajnos ez a szó szoros értelmében összecsapás volt, és ez komolyan el kell gondolkodtassa az illetékeseket. Ezért üzengetésekkel tarkított feszült hangulatban kezdődött a bajnoki finálé. Ehhez képest az első meccsen béke volt és nagyarányú veszprémi siker. A visszavágón a KEK-döntőre készülő Veszprém csak a renoméra vigyázott, egy ötössel győzött a Szeged. A friss KEK győztes aztán hazai pályán ismét csak jelentősnek mondható hetes különbséggel küldte haza a Tisza-partiakat. A negyedik meccsen a sírból hozta vissza a Szeged a finálét, hiszen az utolsó négy percben mínusz négyről álltak fel döntetlenre, majd a hetespárbajt eggyel megnyerték.

Így a bajnokság sorsa Veszprémben dőlt el. Lehet, hogy a Szeged jobban járt volna ennek az útnak a megspórolásával, mert a végén tízessel tette fel a koronát a bajnoki sorozatára az MKB Veszprém. Becsülettel küzdött a Szeged, de az utolsó negyedórára kifulladtak, és a hazaiak még kettős emberhátrányból is növelni tudták az előnyüket. A végén még a mindig fegyelmezett Mocsai Lajosból is kirobbant az öröm, és a csapatán kívül már a közönséget is buzdította. A celjei vereséget követően ő sem gondolta volna, hogy kórusban fogja éltetni az akkor még a fejét követelő veszprémi közönség.

Felsőház

A bajnokság alakulása azért hozott néhány csavart. Ebben a szezonban 16 csapat indult, vagyis az osztályozónak köszönhetően nem esett ki a Komló és a Nyíregyháza, míg a két NB I/B-s csoportból ketten-ketten kerültek fel. A bajnokság lebonyolítását sikerült túlbonyolítani. Két csoportra osztották a résztvevőket és az alapszakasz után egy alsó- és egy felsőházi rájátszás következett.(Hogy még bonyolultabb legyen, a két házban eltérő kiírással!) Az A és a B csoportban is öldöklő harc folyt a még felsőházat érő 3. és 4. helyért. Az A jelűben ennek a csatának a nagy vesztese a Tatabánya lett, amely két ponttal csúszott le a felsőházról, miközben héttel volt jobb az utána következőtől.

A B jelűben még ennél is nagyobb volt a küzdelem. Itt a harmadik Komló és a hatodik Füred között csak három pont különbség volt, míg a Békés csak az egymás elleni jobb eredményével előzte meg a Gyöngyöst. A PLER is csak becsusszant a felsőházba, de oda nem vitte magával az alsóházba kiesettek elleni fiaskóit, így az alapszakaszban előtte végzett Debrecent és Battát megelőzve besurrant a bajnoki elődöntőbe. Végső negyedik helyezése messze jobb, mint amit év közben produkált, de jól élt a kiírás adta lehetőséggel.

Ennek a rájátszásnak a nagy vesztese a Debrecen lett, amely a Szeged legyőzésével indított és magabiztosan masírozott a felsőházba, hogy ott aztán ne kerüljön a bajnoki elődöntőbe. Sőt, ezek után az egész felsőházi rájátszásban pontot sem szerző Komló ellen elbukta az ötödik helyért való meccsek jogát is. Így csak a Batta oda-vissza legyőzésével elért hetedik helynek örülhettek, ha ezt örömnek nevezhetjük. A Komló viszont a Debrecen elleni kettős győzelemmel - tavasszal összesen ezen a két meccsen nem kaptak ki - megcsípték a hatodik helyet, ami a tavalyi osztályozós megkapaszkodásuk után kiugró siker. (Igaz a zuhanyhiradó szerint anyagilag meg is rendültek, és többen elhagyják a csapatot.)

Pirruszi győzelmet értek el Békésen is, hiszen az éppen elcsípett felsőházi tagságuk végén ötödikek lettek, de nagy valószínüséggel ezzel véget is értek az NB I.-es évek a viharsarkiaknál. Edzőjük és meghatározó játékosaik távoztak, a visszalépésük valószínűsíthető. Battáról is távozik az edző és több játékos, vagyis a felsőházi menetelés három csapatnál is túlságosan megcsapolta a kasszát. A Dunaferr sok fiatallal és a Kemény-Rosta betonfallal idén is begyűjtötte a bronzokat, a bajnokság mellett a kupában is a dobogó harmadik fokára léphettek. Jövőre a fiatalok mellett egy újabb veterán is csatlakozik a kerethez, Bajusz Sándor. (Bár lehet, hogy egy öreg harcos abbahagyja náluk.)

Alsóház

Az alsóház rögtön három részre szakadt. A "kisbajnoki" címért az utolsó meccsig kiélezett versenyfutás volt az eredetileg magát a legjobb négybe váró Tatabánya, a felsőházat éppen elbukó és ezért edzőt menesztő Gyöngyös és az újonc Balatonfüred között. A végén az újoncok csak eggyel kevesebb hozott pontjuk miatt szorultak a Tatabánya mögé, míg a Gyöngyös éppen Balatonfüreden szaladt bele az utolsó fordulóban egy méretes pofonba, és lett csak a harmadik.

A tavalyi NB I/B-s bajnokok, a Tata, a Hort és az osztályozón megkapaszkodó Nyíregyháza csak abban versenyezhetett, hogy elkerülje a legutolsó helyet, de kiesésük már februárban biztosra volt vehető. Végül különversenyüket az a Tata nyerte, amely a rájátszás indulásával szerezte az első bajnoki pontját, hiszen a kiírás furcsasága miatt az alapszakasz százszázalékos eredménytelensége után csoportja nyolcadik helyén állt, de ezért is egy jutalompontot kapott. (Az őket az alapszakaszban tizenegy ponttal megelőző Füred - tavaly a Tata mögött csak másodi az NB I/B-ben - csak kettővel több jutalomponttal rajtolhatott, hogy a végén huszonkettővel szerezzen többet náluk.)

A negyedik kieső hely elkerüléséért szintén az utolsó fordulóig tartó párharcot folytatott a tavalyi másik NB I/B-s csoport ezüstérmese, a Mezőkövesd és az egykori többszörös bajnok Győr. A végén az újoncok csak egy ponttal szorultak a riválisuk mögé, de a Békés várható visszalépése meghosszabbíthatja az NB I-es létüket. Ennek a különcsatának kellő pikantériát adott, hogy a két rivális egy-egy fideszes nagyágyút, Szijjártó szóvivőt és Tállai exállamtitkárt vonultatta fel csapatfőnökként . (A gyöngyösi MSZP-s Magda Sándor biztosan jókat mosolygott.)

A felsőházi rájátszás gollövőlistáját az akciógólok tekintetében két hátrább helyezett csapat nehéztüzére (Oláh, Békés, Rédei, DKSE) vezette egy ígéretes szélsőt (Miss, Dunaferr) fogva maguk közé. Az alapszakaszban is ez a két tüzér jeleskedett egy harmadik "nehézfiúval", az újvárosi Grebenárral és a Szeged román szélsőjével, Ghoneával együtt. Az alsóházi rájátszás ugyanilyen listáját három füredi exválogatott, Tombor, Kotormán és Mohácsi nyerte. Ez talán magyarázat is az újonc kiváló szereplésére.

Na akkor gondolkozzunk

Éppen csak megszoktuk a bajnoki rendszer lebonyolítását, de már el is felejthetjük. Jövőre az idei tizenhat után csak tizennégy csapat vág neki a liga küzdelmeinek, de a két majdani feljutóra négy kieső fog esni a végén, mert a magyar bajnokság élvonala két év kitérő után újra tizenkét fősre apad. De legalább nem lesz két csoport, így minden első osztályú csapat találkozni fog egymással legalább kétszer, és minden csapat városába eljutnak a legjobbak.

Az idei bajnokság egyik lehetetlensége az volt, hogy többen nem is találkozhattak, pedig lehet, hogy egy Tatabánya-Békés, vagy Tatabánya-Komló, netán egy Balatonfüred-Százhalombatta összecsapás után nem ez a végső sorrend alakult volna ki. Jövőre legalább ilyen nem fog történni, és a négyes kiesés miatt öldöklő lesz a harc a hátsó régiókban.

Ugyanakkor a magyar kézilabda jövője szempontjából nem örvendetes az újabb szűkítés. Így is nehezen kapnak élvonalbeli játéklehetőséget a tehetséges magyar fiatalok, hát még a tervezett tizenkettes létszám mellett. Márpedig az élvonalbeli játéklehetőségtől elzárt tehetségek közül eddig is sokan elvesztek, vagy beleszürkültek az öt-hat perces játéklehetőségekbe, netán az NB I/B állóvizébe. Persze az élklubok hozzák a légiósokat, sikeresek is, csak éppen a mindenkori szövetségi kapitány legyen valaki a talpán, ha fel szeretne mutatni valamit.

Sürgősen el kellene gondolkodni azon, mi szolgálja a magyar kézilabda ügyét: Egy-két idegenlégiósokkal feltöltött és nemzetközi szinten is eredményes csapat, amelyik alig játszik bajnokit, és itthon egyre kevesebb helyen csodálhatják meg a játékukat, vagy egy népesebb magyar mezőny, ahol akár erőltethetjük is a magyar fiatalok játéklehetőségét. Lehet, hogy a legrosszabb útra tévedünk. Szűkítjük a mezőnyt, ráadásul már ennek a szűk mezőnynek a középcsapataiban is külföldiek - még csak nem is hazájuk válogatottjai - tűnnek fel, míg a magyar fiatalok egyre inkább csak a tévé előtt találkoznak a sporttal, nemcsak nem kaphatnak játéklehetőséget, élőben sem láthatják a legjobbakat. El kellene ezen morfondírozni.