0:4-ről verte meg Nadal a világelsőt

2008.05.26. 15:09
Dugig telt a tengerpart mellett felépített Monte-Carlo Country Club, az ATP Masters Series 3. állomásának helyszíne. A világ két legjobbja, Roger Federer és a Rafael Nadal itt vívta a 2,27 millió eurós tenisztorna férfi egyes döntőjét.

Magas szintű játékot láthattunk. Rafal Nadal fantasztikus elütései, Federer szenzációs ritörnjei élményszámba mentek. Egy-egy alkalommal vették el egymás adogatását, így jutottak el 5:5-ig az első játszmában. Ekkor Nadal hozta a sajátját, majd másodszor brékelt, ezzel 1-0-s előnyre tett szert.

A másodikban Federer összekapta magát. Dupla brékkel indult, saját adogatásait is hozta, nagyon gyorsan eljutott 4:0-ig. Úgy tűnt, hamar jöhet a döntő szett, de Nadal egészen fantasztikus hajrába kezdett. Öt gémet nyert egymás után, a padlóról állt fel, szenzációsan játszott, szinte minden bejött neki.

Nem úgy, mint Federernek, aki egy-egy hibája után maga is megmosolyogta saját produkcióját. 5:5 után Nadal nullára nyerte a saját adogatását, majd ebben szettben a harmadik brékjét is elérte, ezzel egymás után negyedszer nyerte meg a monte-carlói viadalt. Ez volt pályafutása 24. tornagyőzelme és 10. Masters Series-sikere. Nadal 98-ból a 97. salakpályás meccsét nyerte meg, ez egészen elképesztő teljesítmény.

Eredmények:

Masters Series Monte-Carlo (2,27 millió euró), Férfi egyes, Döntő: Nadal (2., spanyol)-Federer (1., svájci) 7:5, 7:5.