Huszonnégy fősre bővült a magyar olimpiai csapat

2008.05.26. 15:16
Kedden véglegessé vált, hogy huszonnégy magyar versenyző vehet részt a február nyolcadikán kezdődő Salt Lake City-i téli olimpián. A mieink létszáma még az utolsó pillanatban is bővült egy férfi műkorcsolyázóval, és mint Molnár Zoltán a MOB igazgatója még emlékeztetett, még mindig nem biztos, hogy ez a végleges létszám. Versenyzőinktől egyébként a tisztes helytállás, valamint az egyéni csúcsok elérése az elvárás.
Formabontó sajtótájékoztatót tartott a Magyar Olimpiai Bizottság a februári téli olimpia előtt, hiszen elsőként a sajtó képviselőinek bemutatták azokat a ruhákat, amelyekben a mieink pompáznak majd Salt Lake City-ben.

Aki megszerezte a jogot, ott lehet az olimpián

Dr. Aján Tamás
Dr. Aján Tamás, a MOB főtitkára köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy az amerikai város épp Budapesten kapta meg a rendezés jogát. És ha azóta a vesztegetési botrányok következtében át is alakult a szervező bizottság, a mieinkre valamennyien szívesen emlékeznek, és mindez garancia arra, hogy kedvesen fogadják küldöttségünket.

Ezek után Molnár Zoltán, a MOB igazgatója azt fejtegetette, hogy az összes olyan versenyző, aki kivívta a részvételi jogot elutazhat, az olimpiai bizottság nem tesz különbséget a kvótaszerzők között. "Sajnos már volt példa arra a nyári játékok előtt, hogy egy szakszövetség a kvalifikációval rendelkezőket is megfosztotta az indulástól, de ilyen most elő sem fordulhatott." - magyarázta.

Büszkék vagyunk a versenyzőinkre

Ilyen ruhákban szerepelnek versenyzőink
A várakozásokat illetően Molnár érzékeltette, hogy ha a versenyzőink az egyéni csúcsuk közelében teljesítenek, alkalomadtán meg is döntik azt, akkor már a vezetők mindenképpen elégedettek lesznek. "Emellett sajnos nincsenek vérmes reményeink, de már arra is kifejezetten büszkék vagyunk, hogy huszonnégy versenyzőnkről tudnak a világban, és hogy ők megszerezték a jogot." - fűzte hozzá.

Molnár kitért arra, hogy a hétfőn este helyet szerző - addigi tartalék - műkorcsolyázó Tóth Zoltán korántsem biztos, hogy az utolsó magyar versenyző, mert bár ugyan hétfő este lejárt a nevezési határidő, visszalépések még mindig előfordulhatnak.

Keretes címe
Nők:
Strehli Ildikó - bob
Kürti Éva - bob
Egyed Krisztina - gyorskorcsolya
Lajtos Szandra - rövid pályás gyorskorcsolya
Nagy Marianna - rövid pályás gyorskorcsolya
Sebestyén Júlia - műkorcsolya
Vastagh Regős Márta - alpesi sí
Gotschall Zsófia - sífutás
Szöllösi Yvett - sílövészet
Bekecs Zsuzsa - sílövészet
Farkas Éva - rövid pályás gyorskorcsolya

Férfiak:
Knoch Balázs - rövid pályás gyorskorcsolya
Baló Zsolt - gyorskorcsolya
Nicholas Frankl - bob
Gyulai Márton - bob
Pallai Péter - bob
Pintér Bertalan - bob
Zsombor Zsolt - bob
Szabó Krisztián - rövid pályás gyorskorcsolya
Szántó Kornél - rövid pályás gyorskorcsolya
Tóth Zoltán - műkorcsolya
Vincze Péter - alpesi sí
Tagscherer Imre - sífutás, sílövészet
Tagscherer Zoltán - sífutás