Konstantin
EUR 384,12 Ft
USD 364,25 Ft
14 °C
28 °C

Az MTK elnöke érdemelne fegyelmit

2008.06.05. 13:35
Nagy öngólnak minősítette a Kovács Katalinnak adott klubfegyelmit Csonka Gábor, a szegedi kajakosok vezetője. Szerinte is csak lelkileg lehet padlóra küldeni az olimpiai bajnok versenyzőt. Úgy gondolja, a nemzeti érdeknek kellene érvényesülnie, nem a klubokénak.

Csütörtök délelőtt már megkezdődtek a szegedi kajak-kenu Világkupa selejtezői, a magyarokat azonban még mindig jobban foglalkoztatja, hogy az olimpiai bajnok Kovács Katalin fegyelmit kapott klubjától. Az MTK arra akarja rávenni versenyzőjét, hogy olyan négyesben szerepeljen a pekingi olimpián, amelyben klubtársai többségben vannak.

A sportágban eddig nem volt különösebb jelentősége, milyen színekben szerepelnek a versenyzők, most hirtelen lett.

Vállalja-e mindhárom számot?

Kovács egy hónapja jelezte, lemondja a négyest, ám tizenhárom év után elhagyta korábbi edzőjét, Fábiánné Rozsnyói Katalint, és most van esélye, hogy ebben a számban is ott lehessen Pekingben. A négyes versenyét pénteken rendezik, az egyest és a párost szombaton, vagyis akár még vállalhatja is mindhárom számot, ha megfelelő erőállapotban lesz.

„Szégyenletes a döntés, amit az MTK vezetői hoztak, az egyesület elnöke érdemelne fegyelmit, nem Kovács Katalin. Nagyon rossz időket idéz. Amikor meghallottam, arra gondoltam, ez egy ritka nagy öngól. Nem értem, miért tették, de ha az a céljuk, hogy Katit megingassák, elbizonytalanítsák, akkor alighanem elérik. Már tegnap is vívódott, miközben a négyes másik három tagja sokkal vidámabb volt, valósággal vibráltak” – mondta Csonka Gábor a szegedi klub vezetője, a hazai szövetség elnökségi tagja.

Akkor mi a gond?

Csonka is azon az állásponton van, hogy Kovácsot csak lelkileg lehet kikészíteni, efelé szerinte most tettek is egy lépést. Csonka furcsállja: négy éve nem volt abból gond, hogy Kovács a szegedi Janiccsal ül egy hajóban, mert nem a klub, hanem a nemzeti érdekeket helyezték előtérbe.

„Sajnálatos, hogy ez most megváltozott. Nem tudni, kijutnak-e egyáltalán, de ha igen, és nyernek, akkor az MTK-nak lesz egy olimpiai bajnoka. Pontosan így volt Athénban is. Akkor mi a gond? Ha négyesben szerez érmet, azt is az MTK-nak szerzi” - érvelt, és egyben megjegyezte, a három olimpiára kijutott, bajnoki címet is szerzett Gyulay Zsolt miért nem állt határozottabban a sarkára.

Kovács egyesben már kijuthat

Kiemelte, szimpatikusnak tartja az elnök, Baráth Etele hozzáállását, aki a versenyző érdekeit próbálja szem előtt tartani, elismerve, hogy Kovács hibázott, amikor nem jelezte előre, melyik négyesben kíván szerepelni.

Kovács Katalin egyesben már szombaton kivívhatja az olimpiai részvételt, ha legalább ezüstérmes lesz, és nem győzi le magyar, vagyis Benedek Dalma. Párosban Janiccsal kiegészülve most és még egyszer kellene megelőzniük a tavalyi vb ezüstérmesét, a Paksy, Benedek duót, mert akkor készülhetnek az olimpiára.

Négyesben is nagy har

Négyesben Janics és Kovács mellett a két friss Európa-bajnok, Kozák Danuta és Szabó Gabriella kap helyet, akik Kovács távozása után hagyták el Fábiánnét, ők veszik fel a küzdelmet a Paksy, Benedek, Fazekas, Patyi egységgel. A győztesnek nagy esélye van a pekingi indulásra, bár a kapitány jogköre, hogy erről döntsön.

Az MTK fegyelmije azért is furcsa, mert korántsem biztos, hogy ha Kovács szerepel a Paksy-féle négyesben, akkor nyernek, és ők vehetnék fel Kínában a harcot a nagy rivális németekkel.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Vennék
  • Hírek