További Sport cikkek
- Orbán Viktor elmondta, hogy a kormány miért fektet ennyi pénzt a sportba
- Barcelonában ismét történelmet írnának, bejelentkeznek a 2036-os olimpiáért
- Célkeresztben a párizsi olimpia tapasztalatai, aranyérmes hőseink várják az érdeklődőket
- Fuss, Forrest, fuss!
- 2025-ben Magyarországra látogat a világ elitje
A szombaton véget ért szegedi kajak-kenu Világkupán, amely a magyaroknak olimpiai válogató is volt egyben, hárman - Vajda Attila, Kovács Katalin és a Kozmann, Kolonics kenupáros - szerezték meg az olimpiai indulás jogát. Angyal Zoltán szövetségi kapitány ezt a létszámot a látottak alapján szeretné jogköréből adódóan megduplázni, és ezért azt javasolja az elnökségnek, hogy Vajda a rövidebbik távon, ötszázon is indulhasson.
Nincs értelme tovább gyötörni
A szegedi versenyző megnyerte az ötszázat, ráadásként Fürdök Gábor, aki ellenfele lehetett volna, nem jutott döntőbe, így nem is lehetett kérdéses, sokkal jobb ezen a távon is. “Nincs értelme tovább gyötörni” - mondta a kapitány. Hozzátette, nagy pszichés teher lesz rajta, de már van olimpiai rutinja, hiszen Athénban a harmadik lett kiváló hajrával.
A kenusoknál így már csak egy versenyszámban lehet kérdés, az is csak azért merülhet fel, mert a Sáfrán testvérek ezren nagyszerűen küzdöttek, megszorongatták a Kozmann, Kolonics párost. Az ötödik olimpiájukra készülődő Kolonicsék testközelből tapasztalhatták meg, mennyire gyors a kínai egység ötszázon, és nem kizárt, mégis inkább ezren lesznek jobbak Pekingben.
Férfi négyesben még nagy csata lesz
A férfi kajakosoknál még sokkal több a vitás a kérdés, annak ellenére, hogy úgy tűnik, egyesben Vereckei Ákos és Benkő Zoltán indulhat, a két páros számban meg Kammerer Zoltán és Kucsera Gábor. A páros legyőzte a nyolc éve veretlen németeket, ez adta a döntő lökést, hogy a kapitány mentesítse őket mind a hosszabb, mind a rövidebb távon az újabb válogatóktól.
Négyesben még előfordulhatnak változások, jóllehet a Gyökös, Kökény, Vereckei, Horváth egység megnyerte az első válogatót, de csak negyedikek lettek, Kammererék pedig nem tudták befejezni a távot, mert eltörött a kormányuk. Ha a négyes - Kammerer, Kucsera, Benkő, Kadler - az országos bajnokságon visszavág riválisának, szétlövés jöhet.
Van értelme még egyszer összecsapni?
A nőknél még zűrösebb a helyzet, mert bár Kovács kivívta a szereplés jogát egyesben, párosban és négyesben még nem biztosította a helyét. Bár az utóbbiban, elsősorban mert négy másodperccel verték a Fábiánné Rozsnyói Katalin által felkészített egységet, maguk a versenyzők is úgy gondolják, nem biztos, hogy van értelme még egyszer összecsapniuk.
Az elnök, Baráth Etele arra következtetett, sokkal egyszerűbb lenne a helyzet, ha a Paksy, Benedek páros megelőzte volna a Janics, Kovácsot, mert akkor párosban ők mehetnének, a négyes maradhatna jelenlegi összetételében, és akkor mind a hat lehetséges helyet kihasználná a válogatott.
Ettől pillanatnyilag igen távol állnak Paksyék. A páros befutója után nem véletlenül ő volt a legelkeseredettebb, mert saját bőrén érzi, hiába dolgozott keményen, egyre kevesebb az esélye olimpiára. Paksy nincs is jó formában, Kovács állítólag miatta hagyta el a négyest, mert nem bízott benne, hogy képes megfelelő iramot diktálni.
Nem örülnek Fábiánné sikertelenségének
“Nem örülünk, egyáltalán nem örülünk, hogy Kati néninek, ha minden így marad, nem lesz versenyzője Pekingben” - mondta Csonka Gábor a szegediek vezetője. Egyszersmind elismerte, ezért küzdöttek, mégsem felhőtlenül boldogok.
Fábiánné a kialakult helyzet miatt csak magát, stílusát okolhatja, a sorozatos öngólok vezettek ide. “Egye meg, amit főzött” - ez a mondat legtöbbször a sajtóközpontban hangzott el, és a zsinórban hatszor az év edzőjének választott szakember nemhogy nagy álmát, mindhárom olimpiai arany megszerzését nem érheti el, hanem még azért is küzdenie kell, hogy egyáltalán kijusson valaki a csoportjából Pekingbe. A szakvezető nincs könnyű helyzetben, az egyesületek pekingi helyekért, érmekért fizették előre, és ezt most meglehetősen nehéz teljesítenie.
Sokan úgy vélik, a négyes akkor lenne a legjobb, ha Benedek Dalma is erősítené, ezt azonban határozottan elutasította a Kovács, Szabó, Kozák, Janics hajót felkészítő Sári Nándor. (Hogy nem sarlatán, ahogy Fábiánné nevezte, arról a lányok produkciója mellett Kammererék teljesítménye is sokat elárul.)
Felszabadultak a feszültségek
“Még biztosan sok vita lesz, felkészültem rá, de akik ezeket gerjeszteni fogják, azoknak csak azt tudom mondani, nézzék meg a Világkupa eredményeit. Elég beszédesek, és nemcsak a különbségekre gondolok” - mondta Sári.
A szakember úgy gondolja, jelentős feszültségek szabadultak fel a lányokból, és szerinte Kovács Katalin úgy örült szombaton, mintha olimpiát nyert volna egyesben.
“Olyan mélyponton volt, nemcsak ő, a többiek is, ahonnan visszajönni elképesztő teljesítmény. Nemcsak nőnek, még férfiaknak is becsületére válna. Lehet, hogy férfiak beleroppantak volna abba, amit ő kapott az elmúlt hetekben. Hajóink sem voltak, de küzdöttünk, nem tudtak ellehetetleníteni bennünket, és ennek meglett az eredménye. Katin látszik is, hogy most már duzzad az önbizalomtól, és ez a többiekre is jó hatással lesz. A pénteki négyes siker után felszabadult, nem izgatottan, hanem mosolygósan várta az egyest és a párost.”
Janicsot fel kell hozni egyesben
Párosban a másik magyar hajót ugyan simán megverték, de a németektől jelentősen kikaptak. “Legalább lesz miért dolgozni” - mondta Csonka. Janics szerint az ellenszél akadályozta meg őket abban, hogy gyorsabbak legyenek, a németek szélvédettebb pályán mentek.
“Helyenként nagyon erősen befújt a szél, ahogy haladtunk előre, erre nem lehetett felkészülni, de lesz ez még jobb is” - ígérte meg a versenyző.
Sári erre úgy reagált, hogy a párosnak akkor lesznek győzelmi esélyei a németekkel szemben, ha Janicsot egyesben feljebb tudja hozni.
Változó hozzáállás
“Ezek a sikerek biztosan felélénkítik a jövő hétre, sokkal nagyobb kedvvel fogja végezni a munkát. Mert azért valljuk be, sokkal másabb úgy készülni, hogy két szám elérhető közelségbe került az olimpián, és pár hete még a részvételre is csekély esélye volt. Szóval, biztosan másképp fog dolgozni.”
Kovács annyit árult el, nem foglalkozott az őt ért támadásokkal, igaz, nem volt könnyű kizárnia a dolgokat, de mindent megtett ennek érdekében, és úgy látszik, sikerült is. Ezúttal sem szeretne esélyeket latolgatni, csak nyugalomra vágyik.
Párosban a következő megméretés szintén Szegeden lesz, az országos bajnokságon kell bebiztosítania az általa vezetett kettesnek és négyesnek, hogy helye van az olimpián. Az esetleges duplázást, úgy látszik, bírni fogja, mi több: engedik is neki.