Hormay Adrienn Európa-bajnok

2008.07.06. 21:20
Hormay Adrien aranyérmet szerzett a női párbajtőrözők egyéni versenyében a kijevi vívó Európa-bajnokságon. A döntőben 15-9-re nyert a román Ana Branza ellen. Hormay egész nap kiemelkedően vívott, legnehezebb asszóját a nyolcba jutásért hozta.

A korábban a visszavonulását fontolgató Hormay Adrienn már azzal élete legnagyobb egyéni sikerét érte el, hogy bejutott a döntőbe. A világranglistán a vasárnapi viadalt megelőzően csak a 45. helyet foglalta el, így mindenképp a rangsorban harmadik riválisa volt a finálé esélyese.

Az első tust a román adta, de a magyar vívó alaposan belelendült. Előbb 4-2-re ellépett, majd együttes találat után az első három perc végén 5-3-ra vezetett.

A második szakasz is Hormay-találattal indult, erre Branza duplán válaszolt. Hogy mégsem lett 6-5 az állás, arról a videó "gondoskodott", Hormay ugyanis Branza második szúrása után ellenőrzést kért, ezt követően elvették a román találatát. Branza bedühödött, gyorsan adott is egy tust, majd újabb együttes találatot követően Hormay 7-6-os vezetésénél következett a mérkőzés harmadik harmada.

Ez újfent csodálatos magyar támadással kezdődött (8-6), majd együttes szúrás után 9-7 állt a táblán, azaz Branzának támadnia kellett, hiszen az idő az ekkor két tussal vezető Hormaynak dolgozott, aki nem is veszítette el a türelmét.

Újabb egylámpás tus után 10-7-re lépett meg a magyar, majd az innen következő együttes találatok egyértelműen az ő malmára hajtották a vizet (12-9). Branza erőlködött, de több találatot nem ért el.

Hormay nem jutott ki az olimpiára, mert a Világkupákon gyengén vívott, neki tehát az év fő versenye volt az Európa-bajnokság. A szakemberek nem számítottak tőle nagy eredményre Kijevben, de alaposan rácáfolt a várakozásokra.

Jegyzőkönyv:
döntő: Hormay Adrien-Ana Branza (román) 15-9
elődöntő: Hormay-Bianca Del Carretto (olasz) 12-6 Branza-Anna Szivkova (orosz) 15-11
negyeddöntő: Hormay - Király-Picot Hajnalka (francia) 7-4
nyolcaddöntő: Hormay-Imke Duplitzter (német) 15-14 Marijana Markovic (német)-Nagy Tímea 4-3
a 32 között: Hormay-Eva Vibornova (ukrán) 11-9 Nagy-Tatyjana Logunova (orosz) 15-12
a 64 között: Nagy-Monika Sozanska (német) 15-7 Király-Picot-Izsó Katalin 15-9 Diana Romagnoli (svájci)-Mincza-Nébald Ildikó 15-9
A végeredmény:
női párbajtőr, egyéni, Európa-bajnok: Hormay Adrien 2. Ana Branza (Románia) 3. Bianca Del Carretto (Olaszország) és Anna Szivkova (Oroszország) ...13. Nagy Tímea ...39. Izsó Katalin ...42. Mincza-Nébald Ildikó