Domonkos, Dominika
17 °C
28 °C

Kolonics György 1972–2008

2008.07.15. 17:50

Mindent elért, amit lehetett. Amiért egy fiatal elkezd sportolni. Huszonnégy nappal az olimpia előtt kiderült, mindent mégsem érhetett el, kivételes pályafutása félbemaradt. Legalább egy pekingi érem mindörökre hiányozni fog belőle. Vagy kettő. A két arany és a két bronz mellett az ötödik és a hatodik.

Ötszázon a címvédő kínai egységet biztosan megszorongatta volna Kozmann Györggyel, ezren a németekkel vívtak volna hatalmas csatát.

Három olimpiai bajnoksággal vonulhatott volna vissza. Magyarországon még kettőt sem nyert senki más kenuban.

A rá jellemző hamis mosollyal mondta Gyulay Zsoltnak Sydney után: „Utolértelek, Gyuzsó.”

Kár, hogy nincs olyan kimutatás, hogy egy-egy klasszis hány kezdőre hat ösztönzőleg, hányan választották példaképnek. Kolonicsot biztosan nagyon sokan szemelték ki maguknak, nagyon sokan kezdtek el kenuzni miatta.

A külföldi sajtóban nemzeti hősként írnak róla. Nehéz jobb jelzőt találni. Nehéz arra is jelzőt találni, milyen szerepet töltött be a világ kenusportjában, nem biztos, hogy a pótolhatatlan hűen türközi a valóságot.

Mint ahogy emberségét is nehéz jellemezni.

Nem voltak botrányai, nem került címlapokra. Visszahúzódó volt, és szerény.

Az alázat, a tisztesség és a becsület jutott róla eszébe mindenkinek.

A sokkoló hír az egész olimpiai csapatot végigkíséri, érte is hajtani fognak azok, akik ott lehetnek Pekingben. Ha képesek feldolgozni, hogy a barátjuk nem lesz ott közöttük. Az elmúlt négy olimpián mindig ott volt. Az ötödikre készült.

Az elmúlt tizenhat évben nem volt csapathirdetés, amikor ne hallhatta volna a nevét. Nem volt világverseny, amelyiken ne indult volna. Több volt, mint világklasszis.

Nincs még egy kenus, aki az egyéni mellett párosban is nyert volna olimpiát, és sorban világbajnokságokat.

Párosban irdatlan csatában, célfotóval bizonyult jobbnak Atlantában, 1996-ban. Egyéniben négy év múlva megbújt a kettes pályán, és amikor már az orosz Opaljev elkészült az erejével, jött és ellenállhatatlanul tört előre. Meglepetés volt a győzelme, nem számított favoritnak, de ez csak emelte értékét.

Utána is évről évre megújult, erőt gyűjtött, hogy kibírja az alapozást, amikor három- vagy akár négyezer kilométert is evezett.

„A tavalyi hó már elolvadt” – mondta mindig, amikor arról kérdeztük, mi motiválja még.

Már 2000-ben is gondolt arra, hogy visszavonul, de Kozmann Györggyel újra megízlelhette a siker ízét, és talán volt egy titkos megállapodás közöttük, hogy együtt akarják átélni, milyen olimpiát nyerni. Meg akarta ajándékozni társát.

Kolonics jelkép volt. A megszállottságé. Ő soha nem mondta, hogy fáj a lapátolás, és kis pihenőt kérne, de azt azért érezte, már nem úgy regenerálódik, az évek nem múltak el nyomtalanul. Egyszer már volt rosszul, orvosok vizsgálták, de semmi olyan rendellenességet nem találtak, amiért abba kellett volna hagynia. Halála előtt egy héttel is megvizsgálták, semmi bajt nem találtak.

Kedd reggel megszédült, rosszul lett, pihenőt kért. De már nem volt honnan erőt merítenie.

Edzője, Ludasi Róbert volt mellette, és Kozmann György. Akikkel a legtöbbet együtt volt, ők látták haláltusáját. Már nem tudták megmenteni.

A kétszeres olimpiai bajnok, a pekingi aranyesélyes 36 évet élt.