Mindkét oroszt legyőzték az elődöntőben

2008.09.06. 09:30 Módosítva: 2008.09.06. 11:30
Az amerikai teniszezőnő, Serena Williams az orosz olimpiai döntőst, Dinara Szafinát, a szerb Jankovics pedig a pekingben első Jelena Gyementyevát győzte le a női egyes elődöntőjében a US Open pénteki játéknapján.

Az első elődöntőben az olimpiai bajnok Jelena Gyemenytjeva sokkal jobban kezdett a második kiemelt Jankovicsnál és 2:0-ra, illetve 4:2-re is vezetett már. Ezt követően azonban érthetetlenül sokat hibázott az orosz játékos, riválisa pedig ezt remekül használta ki, és 6:4-re hozta az első játszmát.

A második játszmában Gyementyjeva összeszedettebben volt, s ugyan saját adogatásait nem mindig tudta hozni, ellenfele szervagémjeinél jól koncentrált, így újra brékelőnnyel érkezett meg a szett finisébe. Ott aztán a korábbiakhoz hasonlóan a hibák jellemezték őt leginkább, míg Jankovics magabiztosan játszott, újra fordított és nyerte a szettet 6:4-re, ezzel a meccset is.

A másik mérkőzésen a fiatalabbik Williams-testvér, Serena - aki egy körrel korábban nővérét búcsúztatta - szintén bizonytalanul játszott, az orosz Dinara Szafina ellen gyorsan 0:2-es hátrányba került.

Pánikba viszont egyetlen hazai szurkolónak sem volt ideje esni, ugyanis Serena ez után nagyon stabilan teiszezett , míg az orosz játékos nem tudott alkalmazkodni az erős szélhez, és számolatlanul ütötte a ki nem kényszerített hibákat.

Az első szettet 6:3-ra a hozta a negyedik helyen kiemelt amerikai, míg a másodikat még simábban, 6:2-re.

A két döntős versenyző egymás mögött áll a világranglistán - Jankovics a 2., Serena Williams a 3. - , aki megnyeri a szombati döntőt, az vezeti hétfőtől a világranglistát. Ez lesz a kettejük hetedik egymás elleni mérkőzése, eddig 3-3-ra állnak. Legutóbb, Miamiban Serena győzött 6:1, 5:7, 6:3-ra.

Serena Williams 1999 és 2002 után harmadszor is megnyerheti a viadalt, az amerikainak ez lesz a tizenkettedik Grand Slam döntője: ebben az évben Wimbledonban finalista volt, de kikapott testvérétől, Venustól.

Jankovics két évvel ezelőtt elődöntős volt Flushing Meadowsban, négy elődöntő után, pályafutása során először játszik majd Grand Slam-döntőt.

A pénteken befejeződött férfi párosok tornáját Bob és Mike Bryan nyerte a US Openen. A 30 éves amerikai ikerpár a fináléban az indiai Leander Paest és a cseh Lukas Dlouhyt verte két rövidítéses játszmában. A New York-i Grand Slam-tornán 2005 után másodszor diadalmaskodó duó 420 ezer dollárt kapott sikeréért.

US Open

Női egyes. Elődöntő: S. Williams (4., amerikai)-Szafina (6., orosz) 6:3, 6:2, Jankovics (2., szerb)-Gyementyeva (5., orosz) 6:4, 6:4.

Férfi páros. Döntő: B. Bryan, M. Bryan (2., amerikai)-Paes, Dlouhy (7., indiai, cseh) 7:6, 7:6.