Kulcsár: Elkoptunk, ez a legfinomabb kifejezés

A magyar férfi párbajtőr-válogatott esélyesként utazott a pekingi olimpiára, vezette a világranglistát, aztán kikapott Kínától a negyeddöntőben, esélye sem volt az éremszerzésre. Helyezésük amiatt is súlyos csalódás, mert a magyar csapat az elmúlt év Világkupa-versenyeinek 85 százalékán dobogón állt. A tavalyi egyéni világbajnok Kulcsár Krisztián úgy számolt előzetesen, hatvan százalék az esély arra, hogy éremmel térjenek haza. Végül ötödikek lettek, amire öt százalékot adott.

A civilben banki főosztályvezető Kulcsár magyarázatot adott arra, hol csúszott hiba számításába. „Egyszerű okai vannak, miért kaptam ki. Mert megvertek. Csapatban sem voltam jobb, ott is megvertek” – ismerte el.

„Egyéniben nem találtam az ürgét, a távolságot. Nem hiszem, hogy jobb vívó lett volna nálam a kínai, de aznap jobb volt. Nem akarom semmire sem fogni. Sajnálom, hogy így alakult. Csapatban tízből háromszor meg tudnak verni minket a kínaiak, a pekingi ebből az egyik volt” – fűzte hozzá az a Kulcsár, aki mondhatni az olimpiai eszme megtestesítője, mert a többséggel ellentétben nem profi, dolgozik a sport mellett.

Elismerte, valamennyien a csapatra készültek leginkább, mert az egyéni bónusz. Csakhogy csapatban sem múlt el a görcs, vergődtek, nem tudtak nyerni.

„Hajlamosak vagyunk a görcsre, és nem volt olyan pillanat, amikor engedett volna. Azt hittük, ha vezetünk, felszabadultan vívhatunk. Amikor utoljára Boczkó Gábor vívott és egyenlített, egymásra néztünk hárman, és azt mondtuk: ez már megvan. Aztán nem lett meg. Tudtuk, hol vagyunk, hogy az olimpiai esélyre négy évet kell várni, és azt is tudtuk, hogy benne van a kezünkben az esély. De csak nem jött ki.”

Kulcsár önmagában kereste a hibát. „Sokszor gondolkodtam rajta, ha még két asszóval többet edzek, akkor jobban szerepelek-e? Lehet, hogy igen, de az is lehet, hogy nem. Akkor viszont azt a kérdést tehetném fel magamnak, ha kettőt még rátettem, akkor még egyet emellett rátehetnék. És így tovább a végtelenségig. A legfontosabb, hogy tiszta a lelkiismeretem. Magam is beszéltem sportágon belülivel, aki azt mondta, feldühítettem a vívásommal. Én meg csak néztem rá, hogy miért. Azt hiszi, hogy nem akartam mindent megtenni a sikerért? Utána gondoltam arra, hogy az olaszok engem is felbőszítettek, amikor kiestek az Eb-n. De milyen jogon, milyen alapon szidjam őket? Nem akarták belőni a helyzeteiket? Hát így éreztem magam, amikor a szememre vetették a motiválatlanságot.”

A kétszeres olimpiai ezüstérmes versenyzőnek meg kellett sérülnie, mert másként nem volt lehetőség a cseréjére.

„Nem filozofáltam, mit lehet tenni, megbeszéltük előre, hogy egy kitörés után rögtön a harmadik asszó elején elterülök. Minél hitelesebbnek kellett lenni, nem foglalkoztam mással. Nagyot estem. Először deréksérülést akartam imitálni, később a combhúzódás mellett döntöttünk, mert kevésbé ellenőrizhető. A példám, remélem, elgondolkodtatja a NOB-ot, és elhiszik, tarthatatlan, hogy csalásra, színlelésre legyenek kényszerítve a vívók.”

A szabályozás szerint a tartalék nem lakhat az olimpiai faluban, ez pedig frusztráló. Kovács Ivánt leginkább ez zavarta. Kulcsár szerint elfogadta, hogy tartalék lesz, nem emiatt tette szóvá észrevételeit egy szakbizottsági ülésen, még azzal sem volt gondja, hogy nem időben sérült meg Kulcsár. Sokkal inkább elvi problémái voltak a felkészüléssel, de ezeket nem akarta részletezni.

„Nem zavarta jobban a felkészülést, mint máskor, hogy nekem civil elfoglaltságom van, és nem tudok akármikor edzeni.”

Pekingben szemlátomást Kovács volt a legmotiváltabb becserélése után, de Kulcsár szerint amiatt, mert tudták előre, hogy Vang ellen megy neki, és nyert is.

„Miután van két ezüstöm, pontosan tudom, minden csoda három napig tart. Kivéve, ha nyerünk. Mert akkor új élet kezdődik, egy aranyérem teljesen új távlatokat nyit meg. Nem az életjáradékra gondolok, hanem arra, hogy egy olimpiai bajnokkal másként beszélnek itthon. De maradjunk annál, hogy rólunk, az ötödik helyünkről is csak három napig beszélnek, utána mindenki visszatér a saját privát életébe. Én is a bankba, a feleségemhez, valamint a három gyerekemhez. Ugyanahhoz a lelkiállapothoz jutottunk el, csak más sebességgel, de ez így természetes. Másként dolgozunk fel sikereket, kudacokat. A helyszínen Ivánt jobban megviselte a kudarc, Gábort kevésbé.”

Több vívószakember értetlenkedett Pekingben, miért vannak megijedve a versenyzők. Kulcsár nem gondolja, hogy féltek volna.

„Egy olimpián természetes, hogy mindenki be van szarva. Csak az a kérdés, hogy kire miként hat a beszarás. Rám a nagy tét úgy szokott hatni, hogy még jobban figyelek, még jobban összpontosítok. De ez önmagában most kevés volt, és nem is garancia semmire. Rövid voltam.”

A kapitány Kulcsár Győző azt a kifejezést használta, hogy elkopott a magyar csapat. Erre unokaöccse így reagált: „Nehezen tudnék vitatkozni Győző szavaival. Talán ez a legfinomabb fogalmazás. Morbid a példa, de azért elmondom, ha mi most lezuhannánk egy géppel, nem lenne utánpótlás, a szakág megsemmisülne. Generációk estek ki, nincs itthon versenyhelyzet. Vagy gyerekek, vagy vénemberek vívnak.”

Kulcsár szerint kevés a pénz a magyar sportban, de nagyobb baj, hogy nem okosan költik el a meglévőt. „Egy vívóedző éhen hal, ha komolyan veszi a hivatását. Ha valamelyik gyerekem vívni kezdene, nem tudnám senkire rábízni. Győzővel a családban maradna, de ő nem tudná végigkísérni a karrierjét. Nagy baj az is, hogy nem lennének partnerei, akikkel fejlődhetne.”

Kulcsár nem gondolja úgy, hogy az olimpikonok túlságosan sokat számolgattak volna, nem lettek anyagiasak a sportolók Pekingben, bár igazságtalannak érzi, hogy ekkora a különbség egy vb-, illetve egy olimpiai arany között.

A vívó úgy látja, ha jövőre olimpia lenne, vállalná, de nem tartja kizártnak, hogy Kovács Iván vagy ő 2012-ig folytassa. Ha egyáltalán a programban marad a csapatverseny.