Mária
18 °C
28 °C

Vajda Attilának kevés a 20 millió forint

2008.09.19. 10:42
Az olimpiai bajnok vízilabda-válogatott és a Kovács-Janics kajakpáros aranyért járó jutalmát emelték az előzetes döntéshez képest. Az egyetlen egyéni bajnok esetében nem történt ilyen. Vajda Attila úgy érzi, alulértékelik teljesítményét.

Vajda Attila olimpiai bajnok lett a pekingi játékokon a kenu egyesek 1000 méteres távján. Ezért megkapta a pekingi játékokat megelőzően kidolgozott díjazási szisztéma szerinti az egyéni olimpiai bajnokoknak járó húszmillió forintot.

A fiatal kenus azóta ünnepel, ahol megjelenik, istenítik. Ennek ellenére elégedetlen. A Délmagyarországnak elmondta, úgy érzi, alulértékelik a szintén aranyérmes pólóválogatotthoz és a Kovács-Janics kajak ketteshez képest.

Vajda ezt arra alapozza, hogy a pólósok premizálási összegét az előzetesen rögzített 12 millió forintról 20 millióra, Janicsékét 16-ról 18-ra emelték. Ezeket a pénzeket az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium által biztosított extrakeretből biztosították.

Vajda Attila azt mondta, nem a pénz érdekli, csak az elvvel nem ért egyet, elvégre az egyetlen egyéni olimpiai aranyéremről van szó.

„Senki zsebébe nem szeretnék nyúlkálni, de úgy gondolom, vagy mindenkinek emeljenek, vagy senkinek. Mintha leértékelték volna, amit elértem” – mondta, és felvetésére a parlamenti fogadáson Gyenesei István miniszter sem tudott neki érdemben választ adni.

Petrovics Kálmán, a Démász-Szeged VE igazgatója szerint a sport értékrendjével összeegyeztethetetlen a lefektetett szabályok felrúgása. Alapból rossznak tartja a rendszert, hiszen adott esetben két negyedik helyezés többet ér, mint egy olimpiai bajnoki cím.

Baráth Etele, a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke szerint az egyetlen egyéni olimpiai aranyérmes magyar sportolót magasabb erkölcsi és anyagi elismerés illeti. Ugyanakkor a minisztériumtól kapott összeg elosztásakor Vajdának nem jutott pluszpénz, de keresik a megoldást, hogy kapjon még valamit, hiszen tisztában vannak vele, fantasztikus teljesítményét igenis el kell ismerni.