A túlversenyeztetés is okozta a gyengébb pekingi szereplést

2008.09.30. 16:24

A sport átrendeződött teljesítménytérképe és a hazai versengés hiánya is azon okok között szerepel, amelyek miatt a magyarok gyengébben szerepeltek a pekingi olimpián. Erről Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság igazgatója beszélt a Magyar Sportújságírók Szövetségének országos szakmai fórumán, jelezve, a MOB elnöksége pénteken tárgyalja a sportági szakszövetségek jelentését, amely a MOB által megadott 12 pontos útmutató alapján készült. A MOB az összes jelentést nyilvánosságra kívánja hozni.

Molnár Zoltán elmondta, hogy az ötkarikás játékokon szerepelt 20 magyar érdekeltségű sportág közül 15 teljesítménye kudarcnak nevezhető, mindössze a vízilabda érdemel dicséretet, valamint jó eredményt ért el a kajak-kenu, az úszás és a kézilabda. Az elmaradt sikerekre adott magyarázat megemlíti többek között a hazai rivalizálás és a minőségi edzőpartnerek, továbbá a megfelelő sporttudományi háttér hiányát. Szintén negatívan befolyásolta a szereplést a túlversenyeztetés, s két, az olimpia előtt történt haláleset: a kétszeres olimpiai bajnok kenus Kolonics Györgyé és a vívóedző Gerevich Györgyé. Több jelentés említette azt is, hogy kishitűek voltak a versenyzők. A MOB pénteki elnöksége után a közgyűlés október 18-án foglalkozik a pekingi szerepléssel.