Kiemelt beruházás lett a sávolyi MotoGP pálya

2008.10.14. 20:07 Módosítva: 2015.05.21. 03:41

A terület pontos leírása így szól: az M7-es autópálya, Sávoly község északi közigazgatási határa, a Marótvölgyi-csatorna, valamint Szőkedencs község déli közigazgatási határa által lehatárolt terület. Itt a motorverseny-pálya mellett szálloda, szolgáltató és kiszolgáló, logisztikai bázis épül. A határozatban szerepel, hogy az építés megvalósíthatósági engedélyét első fokon Marcali város jegyzője, míg másodfokon a Dél-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal adja ki. A végleges engedély kiadója pedig első fokon az előbbi közigazgatási hivatal, míg másodfokon az építésügyért felelős miniszter. A jogszabály meghatározza a közreműködő szakhatóságokat is.

A Balaton-törvény módosításának elfogadása után, szeptember közepén Suchman Tamás, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke úgy nyilatkozott, hogy zöld utat kapott a sávolyi MotoGP pálya és wellness centrum építése is. A 4.650 méteres pálya és az egyéb létesítmények több mint 80 millió euróba kerülnek. A tervek szerint jövőre már verseny lesz a pályán. (MTI)