Valentino Rossi most éppen ralizni akar

2008.11.14. 12:54
Gyorsaságimotoros pályafutását követően szívesen kipróbálná magát a raliban Valentino Rossi, az olaszok nyolcszoros világbajnoka. Decemberben indul is a walesi futamon, előbb azonban Forma-1-es Ferrarit tesztel.

"Imádom a ralit, különösképpen a havas futamokat" - nyilatkozta a 29 éves versenyző, aki korábban már két viadalon is rajthoz állt, és várhatóan indul a decemberi walesi futamon, ott, ahol 2002-ben már felborult.

"Ezúttal szeretném befejezni a versenyt, bár tudom, kemény lesz. Az elmúlt néhány napban elvégeztem pár tesztet Walesben, hideg volt és esett az eső, végig maximálisan kellett koncentrálni."

Valentino Rossi szerződése 2010-ig szól a Yamahánál, ám korántsem biztos, hogy ezután befejezi pályafutását a kétkerekűek között.

A motoros november 20-21-én a Forma-1-ben tesztel: a világbajnok szeptemberben, amikor begyűjtötte újabb elsőségét, azt mondta: ajándékként azt kéri, hogy újra vezethessen a Ferrarinál. Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke egyből reagált is, meghívta a bajnokot egy gyakorlásra.

Rossi 2006 februárjában már tesztelt egy Ferrarit, akkor az is felmerült, hogy a motorozásról esetleg az autózásra vált.