Pars még mindig várja olimpiai ezüstjét

2008.11.20. 13:15 Módosítva: 2008.11.20. 13:54
Több mint három hónappal az athéni pekingi kalapácsvető versenye után sem alakult még ki a végső sorrend. A két érmes fehérorosz atlétát a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) már megbüntette, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) egyelőre vonakodik. Tisztviselői egymásra mutogatnak.

Kétszeri halasztás után, novemberben sem hoz döntést a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a két fehérorosz kalapácsvető pekingi doppingügyében. Mindkét versenyző, Vagyim Gyevjatovszkij és Ivan Tyihon mintájában is több tesztoszteron volt a megengedettnél augusztus tizenhetedikén.

Mivel mindketten érmet szereztek – előbbi ezüstöt, utóbbi bronzot -, esetleges kizárásukkal Pars Krisztián a negyedik helyről mindjárt a másodikra lépne előre. (Gyevjatovszkij eltiltása örökös lenne, mert ő már megbukott korábban.)

A szombathelyi versenyzőt már pekingi ezüstérmesként mutatták be egy szeptember végi japán versenyen. Most sem tud mást mondani, mint akkor, nem érti, miért késlekedik a NOB.

A hazai szövetség főtitkára, Gyulai Márton még inkább értetlenkedett, és csak annyit mondott, önmagát hitelteleníti el a világ egyik legtekintélyesebb szervezete, mert folyamatosan tolja a várt döntést.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) ráadásként már szeptember elején egyértelműen állást foglalt: mindkét atléta vétkes, felfüggesztés vár rájuk. Az IAAF azonban nem zárhat ki, mert nem az égisze alatt rendezték a versenyt.

A MOB főtitkára, Kamuti Jenő, akivel közölte a NOB az újabb halasztást, azt mondta az Indexnek, semmivel sem indokolták az újabb csúszást.

„Az illetésekkel beszéltem, de nem szeretnék bővebben nyilatkozni erről, a nevüket sem mondanám. Csak annyit éreztem, mintha egymásra mutogatnának a háttérben.”

Valószínűsíthető: az orvosi bizottság és a végrehajtó bizottság között halt el eddig az ügy. Sem a hazai szövetségnek, sem a MOB-nak semmilyen eszköz nincs a kezében, hogy felgyorsítsa az ügymenetet, mert vétlen szereplők.

Kamuti annyit hozzátett még, hogy bonyolult vizsgálatok folynak. A fehéroroszoknak azt kell bizonyítaniuk, saját szervezetük önmagától termelte a magasabb hormonmennyiséget, és ezt már máskor is, nem rendeltetésszerűen megtette. Vagyis: nem segédeszközökkel, külső beavatkozással lett magasabb a hormonszintjük. Úgy tudjuk, DNS-mintát is vettek a két érintettől, lehet, ez okozta a csúszást.

A NOB elnöke, Jacques Rogge október elején elrendelte a pekingi minták újbóli vizsgálatát, mert elégedetlen volt a pozitív minták számával, jóval többre, negyvenre számított. A fehéroroszok ügye az újravizsgálást nem érinti, de mint eredményt a NOB felmutathatná.