Berta, Bettina
15 °C
26 °C

171 magyar nevezés Pekingben

2008.07.22. 21:09
0 hozzászólás

A pekingi olimpiai falu regisztrációs központjában hosszú egyeztetés során 171 magyar sportoló név szerinti végleges nevezését fogadták el az augusztus 8-án kezdődő XXIX. olimpiára.

"Szerencsére megfogadtuk Vajda László (a helyi szervezőbizottság magyar tagja) tanácsát, és már a regisztráció második napján kiérkeztünk, de a nevezések ellenőrzése, egyeztetése így is 14 órát vett igénybe" - magyarázta a Magyar Olimpiai Bizottság honlapján Molnár Zoltán csapatvezető.

Hozzátette: Pekingbe érkezésükkor a nemzetközi repülőtér hármas, nemrég átadott terminálján gyorsan ment a csomagok kiadása, magyarul beszélő önkéntesek kedvesen, mosolyogva várták őket.

"Nyárias meleg van, de nincs szmog, jó a levegő, a melegről meg azt tartják a pekingiek, hogy az igazi hőség majd csak ezután érkezik" - jegyezte meg Molnár, aki hozzátette: az olimpiai falu felé vezető úton feltűnt, hogy a korábbiakhoz képest lényegesen kisebb a forgalom, nem is csoda, hiszen a bevezetett korlátozás miatt ezen a napon csak a páros rendszámú autók közlekedhettek.

"Reggel nyolc órakor még vendégként érkeztünk az olimpiai falu regisztrációs központjába, s megkezdődött a házigazdák és a résztvevő csapatok számára egyaránt fontos, hosszúra nyúló egyeztetés" - folytatta Molnár. A végleges nevezés elfogadásához egyeztetni kellett, hogy az illető versenyző mikor szerezte meg a részvétel jogát, illetve mikor teljesítette a nevezési szintet. Ezt szokás szerint egyenként kellett elvégezni. Késleltette a dolgot, hogy a magyar úszóbajnokság hivatalos eredményei, amelyek néhány versenyző számára a szint teljesítését jelentették, kedden délelőtt még nem érkeztek meg a Nemzetközi Úszó Szövetségtől.

"A parkosított zöld környezetben lévő házak minden bizonnyal kellemes otthont adnak majd a résztvevő sportolóknak, így a magyar olimpikonok is remélhetően elégedettek lesznek" - mondta Molnár. A különítmény szerdán megkezdi a magyar szálláshelyek átvételét.