Iszinbajeva csak a közönségnek ugrott
További Peking 2008 cikkek
A pekingi olimpián 43 világcsúcs született. A legtermékenyebb a nyolc olimpiai elsőséget begyűjtő úszó, Michael Phelps volt, aki nyolc sikeréből hetet világcsúccsal szerzett meg. A jamaicai Usain Bolt azért maradt el tőle, mert csak három számban indult, de azt legalább mindet világcsúccsal nyerte.
Az első világcsúcs még nem volt igazi világcsúcs, az olimpia első versenynapján a cseh Katerina Emmons a női tízméteres légpuska selejtezőjében 400 kört ért el, ennél többet nem lehet, de mások is megcsinálták már, úgyhogy csúcsbeállításnak számít. Egy nappal később négy világcsúcs is született, három az uszodában.
Michael Phelps világcsúccsal jutott a 400 méteres vegyes úszás döntőjébe a férfiaknál, de a nőknél az ausztrál Stephanie Rice is csúccsal nyerte a számot, nem csoda, hogy összejöttek. A férfiak 4x100-as gyorsváltójában is világcsúccsal jutottak a döntőbe az amerikaiak, és szintén világcsúccsal lett olimpiai bajnok a koreai női íjászcsapat is.
Augusztus 11-én is számtalan rekord született az uszodában, az amerikai 4x100-asok egy nappal később máris javítottak a saját csúcsukon, az ausztrál Eamon Sullivan megdöntötte a 100 méter rekordját. Nem mellékesen a döntőben az amerikaiakon kívül még négy váltó úszott a régi világcsúcson belül.
A női 100 méteres hátúszás (Kristy Coventry) és a férfi 100 m mell (Koszuke Kitadzsima) döntője után is ott virított a két győztes neve mellett a WR, sőt a 200 gyors (Federica Pellegrini) előfutama után is.
Egy nappal később sem maradtunk Phelps-arany és -világcsúcs nélkül, az amerikai akkor a 200 gyorsot nyerte új rekorddal. Honfitársa, Aaron Peirsol a 100 hátat nyerte olyan idővel, amilyet addig még ember nem úszott.
A 100 méteres gyorsúszás két előfutama is hozott világrekordot, előbb a francia Alain Bernard száguldott 47.20-at, amit percekkel később az ausztrál Eamon Sullivan javított 47.05-re. Később mégis a francia örülhetett, ő lett az olimpiai bajnok.
Világcsúcsok sportáganként
Úszás: 25
Atlétika: 5
Íjászat: 1
Kerékpár: 2
Súlyemelés: 10
Pellegrini az előfutamban mutatott produkcióját is túlszárnyalta a női 200 gyors döntőjében, míg Phelps új rekorddal nyerte a 200 pillangót Cseh László előtt. Stephanie Rice a 400 után 200-on is csúccsal nyert, megdöntve saját rekordját. A 4x200-as férfi gyorsváltó is világcsúccsal nyert, Phelps tehát egy nap alatt két csúcsdöntésben is részt vett.
A súlyemelőknél a kínai Liu Cshungong a 69 kg-osok között szakításban és lökésben is csúcsot döntött, így összetettben is övé a legjobb eredmény és a pekingi aranyérem.
Augusztus 14-én is az uszoda volt a világcsúcsok központja, így nyert a kínai Liu Zige 200 pillangón, így jutott a döntőbe az ausztrál női 4x200-as gyorsváltó.
Egy nappal később mindkét nemnél világcsúcs kellett a 200 méteres hátúszás megnyeréséhez, a férfiaknál Ryan Lochte, a nőknél Soni Rebecca diadalmaskodott. Phelps is így hozta a 200 vegyest. A súlyemelőknél a fehérorosz Andrej Ribakov is mindhárom számában rekordot döntve lett bajnok.
A nőknél világcsúcs kellett a 200 hát és a 800 gyors megnyeréséhez, előbbit Kristy Coventry, utóbbit a brit Rebecca Adlington nyerte. A már megszokott koreográfia szerint nyert súlyemelő aranyat a +75 kilósok női mezőnyében a koreai Miran Jeng, és a világon először futotta 9.70 alatt a 100 métert a jamaicai Usain Bolt.
Az úszódöntők utolsó napján is több rekord született, a 4x100-as vegyes váltók jóvoltából. A nőknél az ausztrálok, a férfiaknál Phelpsék úsztak mindenkinél gyorsabban. A kerékpárosoknál az angolok új csúccsal jutottak tovább az üldözéses versenyben, míg atlétikában az orosz Gulkara Galmina-Szamitova teljesítette 9.22:26 alatt a 3000 métert.
A brit kerékpárosok a döntőben még gyorsabbak voltak, míg a fehérorosz Andrej Aramnov a 105 kilós súlyemelők között döntött rekordokat. Az orosz Jelena Iszinbajeva pedig már olimpiai bajnokként ugrott rúddal 5.05 métert, pusztán a közönség szórakoztatása végett.
Bolt 200-on is bebizonyította, hogy nincs nála gyorsabb a világon, majd két nappal később maga mellé vett három másik jamaicait, és a 4x100-as váltót is csúccsal nyerték. Ez volt az utolsó világcsúcs az olimpián: Michael Frater, Asaffa Powel, Usain Bolt és Nesta Carter ért el.