A nap mérkőzése: Hollandia - Korea 3:2 (2:1)

2008.08.13. 00:06

A mai napon volt eddig a legnehezebb kiválasztani a nap meccsét, hiszen a britek 0-2-ről egyenlítettek az esélyesebb Argentína ellen, a németek pedig szintén hátrányból fordítva, az utolsó előtti percben lőtt góllal verték Új-Zélandot. Mindkét mérkőzésben volt valami különleges, de a mai nap legjobb összecsapása színvonalát tekintve mindenképpen a világranglista vezető holland és a mindössze 10. helyen szerénykedő koreai válogatott találkozója volt.

Őrületes iramban kezdődött a találkozó, 3 perc sem telt el mikor Maartje Paumen húzott egy kornert a koreai kapuba. A meglepően sok holland szurkoló a stadionban valószínüleg még a gólszerző egészségére itták sörüket, mikor egy perc múlva Korea is kiharcolt egy kornert, amit a csapatkapitány Seon Ok Lee értékesített. Az ázsiai csapat számára a mérkőzés eddig ugyanúgy zajlott, mint két nappal ezelőtt Ausztrália ellen. Ettől meg is ijedhettek (naná, nem felemelő érzés 3 gólos előnyről kikapni) és gyorsan összehoztak még egy büntető kornert Hollandia számára. Ezúttal Janneke Schopman állt oda és ő sem hibázott. Az első félidőben több gól ugyan már nem született, de helyzetek szép számmal adódtak mindkét oldalon. Többnyire Hollandia birtokolta a labdát és próbálta feltörni a koreai válogatott védelmét, ők azonban labdaszerzés esetén rendkívül veszélyes kontratámadásokat tudtak vezetni. Több büntető kornert is kihagytak a csapatok, ami az első 7 perc alapján akár meglepetésnek is mondható. Az félidő végén az ázsiai csapat vette át az irányítást és a szünetben bizony elkelt pár jó szó a világranglista vezetőjének. Az első félidő alapján ismét megállapíthattuk: a koreai csapat jócskán alá volt becsülve a torna előtt!

A második játékrész egy holland helyzettel kezdődött, de Naomi van As nem tudott ráfordulni rendesen a lövésre. A 39. percben Jeong Sook Park ellen szabálytalankodtak a lövőkörön belül gólhelyzetben, ami hétméterest ért. A büntetőt ismét Seon Ok Lee váltotta gólra. A mérkőzés a gól után továbbra is nagy iramban zajlott, a hollandoknak ez az eredmény már egyértelműen csalódást keltő volt, így mindenáron meg akarták nyerni a mérkőzést. A nagy nyomás alatt sem adta fel azonban a támadásokat az ázsiai csapat, gyors játékosaik elfutásai után sokszor alakult ki veszélyes szituáció az ellenfél kapuja előtt. Negyed órával a vége előtt aztán összejött a holland gól, Maartje Paumen vágott be ismét egy kornert. Marc Lammers lányai a vezetés tudatában sem álltak vissza, továbbra is nyomás alatt próbálták tartani a koreai kaput. Az utolsó 3 percben viszont már teljesen felborult a pálya, az esélytelennek ítélt Korea kapuja elé szorította az egyik legnagyobb esélyest, ám az egyenlítés nem sikerült, így második meccsén is vereséget szenvedett a hősiesen küzdő ázsiai gárda.