Görbicz is elrepült 124 társával együtt

2008.08.02. 17:52
Birkózók, cselgáncsozók, evezősök, kerékpárosok, ökölvívók, sportlövők, súlyemelők, teniszezők, vitorlázók és vívók szálltak fel szombaton a pekingi gépre. Útra keltek a női kézilabda- és vízilabda-válogatott tagjai is.

Szombaton dél után néhány perccel útra kelt Pekingbe, a pénteken kezdődő olimpiára a magyar csapat legnagyobb része, 12 sportág 125 versenyzője és szakvezetője, valamint az egészségügyi csoport munkatársai.

A birkózók, cselgáncsozók, evezősök, kerékpárosok, ökölvívók, sportlövők, súlyemelők, teniszezők, vitorlázók, vívók, valamint a női kézilabda- és vízilabda-válogatott tagjai pénteken már leadták csomagjaikat, így legtöbbjük csak könnyű útitáskával a kezében várta a beszállást.

A delegáció tagjai közül elsőként a sportlövő Tóth Anita szerepel a kínai fővárosban, első számában, légpuskában az első versenynap reggelén rendezik a versenyt. Az UTE versenyzője az MTI-nek elmondta, plusz izgalmat nem jelent, hogy ő lesz az első, de van benne drukk, hiszen élete első olimpiáján vesz részt.

A szombaton indult kontingenssel tartott Görbicz Anita is, akinek a lába hétfőn konyhai balesetben megsérült, de bízik abban, hogy a torna kezdetén vállalni tudja a játékot. A csapatba szülés után visszatért Pigniczki Krisztina elmondta, most jár először Kínában, nagyon kíváncsi, bár az ételektől kicsit tart.

Stieber Mercedes, a női vízilabda-válogatott csapatkapitánya elmondta, még nem izgul a meccsek miatt, és akkor lenne elégedett, ha a találkozók után nem lenne olyan érzésük, hogy "mi lett volna ha", hanem mindent kihoznának magukból, és a végén dobogóra állhatnának.

A szombaton útra kelt csoportból egy fő hiányzott, Módos Péter kötöttfogású birkózó ugyanis betegsége miatt nem tarthatott társaival. A 21 éves versenyző vállát bakteriális fertőzés támadta meg, kórházban kezelik. Ő és orvosai is bíznak abban, hogy jövő szombaton elrepülhet Pekingbe. Az 55 kilós kötöttfogásúak küzdelme 13-án kezdődik.