Görbicz nélkül a kazahok ellen sem ment

2008.08.06. 14:42
Kína után Kazahsztán is jobbnak bizonyult a magyar női kézilabda-válogatottnál felkészülési mérkőzésen, így a mieink kevéssé jó előjelekkel várják a szombati olimpiai bemutatkozást. Görbicz Anita irányító állapota viszont a hírek szerint gyorsan javul.

A magyar női kézilabda-válogatott 30-26-ra kikapott a kazah csapattól a pekingi olimpia tesztmérkőzésén. "Az első félidőben jó produkciót nyújtott a csapat, a folytatásban viszont bosszantóan rosszul játszottak a lányok. Kapkodtak, szétesett a védekezésünk" - mondta az MTI-nek Sinka László, a magyar szövetség főtitkára.


A szállásra visszatérve Sinka hozzátette: helyi idő szerint este csapatgyűlés lesz, ahol a vezetők és a játékosok megbeszélik és kiderítik a gyenge teljesítmény okát. "Nem szabad elkeseredni, de mindenkitől többet várunk. Érződik, hogy a csapat szellemi vezér nélkül játszik. Sokat próbálkoztunk támadásban és védekezésben, de főleg a második félidőben semmi sem sikerült" - fűzte hozzá.

A sportvezető úgy véli, ez a teljesítmény egyáltalán nem jó előjel három nappal a rajt előtt. Ugyanakkor megjegyezte, a csapat tagjai közül sokan még mindig az átállás nehézségeivel küzdenek, bár szerinte ezzel sem magyarázható, hogy nem hajtott megfelelően a gárda. A magyarok kedden a házigazda kínaiakkal is találkoztak, és 28-26-os vereséget szenvedtek. A Kína elleni meccs után Sinka még lámpalázzal magyarázta a ránk nézve kellemetlen eredményt, hiszen a külső körülményekre nem lehetett panasz.

A kazahok ellen is hiányzott Görbicz Anita, aki a pekingi elutazás előtt forrázta le lábfejét. Az irányító visszatérésének várható időpontjáról Sinka nem tudott tájékoztatást adni, ám megjegyezte: a klasszis már együtt edzett a többiekkel. Igaz, zokniban, de már tudott futni.

"A mozgása alapján sejthető, hogy hamarosan pályára léphet. A végső szót az orvosok mondják ki, és maga a játékos" - jelezte a távirati iroda érdeklődésére Sinka. Hajdu János szövetségi kapitány alakulata szombaton kezdi meg olimpiai szereplését a svédek ellen.

A magyar női kézilabda-válogatott olimpiai menetrendje:

B CSOPORT

MAGYARORSZÁG - Svédország, augusztus 9. 4:45
Brazília - MAGYARORSZÁG, augusztus 11. 4:45
Németország - MAGYARORSZÁG, augusztus 13. 14:45
MAGYARORSZÁG - Oroszország, augusztus 15. 14:45
MAGYARORORSZÁG - Dél-Korea , augusztus 17. 14:45