Hangyási: Kár, hogy így elborult az agya

2008.09.02. 15:14 Módosítva: 2008.09.02. 16:23
Hangyási László, a cselgáncsozók szakvezetője tisztában van vele, hogy elmaradtak a várakozástól, mégsem tesz szemrehányást versenyzőinek. A korábban érem-, sőt aranyesélyes sportolók egyetlen olimpiai pontot sem szereztek.

„A várt eredménytől egyértelműen elmaradtunk, hiszen előzetesen két érmet reméltem, egyet a férfi, egyet a női szakágtól. Helyette lett négy hetedik hely, pedig ebben a társaságban több volt” – értékelte a magyar cselgáncsozók olimpiai szereplését Hangyási László a sportág magyarországi vezetője.

A szakember szerint ha csak egy érmet és mellé egy ötödik helyet szereznek Kínában versenyzői, már mindenki elégedett lenne, hiszen a két érem volt a maximális elévárás. Amit teljesítettek, szerinte a minimális volt.

Hangyási külön is értékelte hat versenyzőjét. A legnagyobb klasszisnak számító Ungváriról úgy véli, végig hatalmas lelkesedéssel és nagy elszántsággal versenyzett. „Volt egy véletlen mozdulata, ezen ment el a meccse. Tudta, hogy nem lehet, de annyira kínálta magát, ő pedig annyira be volt gőzölve, hogy benyúlt ellenfele kabátjába.”

„Volt egy álmatlan éjszakánk, szegény Ungvári annyira fel volt pörögve, hogy még nekem sem akarta elismerni, hogy benyúlt. Ha csak pár pillanatra teszi, nem számít hibának, de ő legalább hat másodpercig fogta, és bízott benne, hogy nem veszik észre” – mondta Hangyási.

„Ungvári sorsolása nem volt könnyű, de ennél nehezebből kijött a vb-n is. Ungitól vártuk az érmet, a nagy esélyes brazil is kikapott, minden jól alakult. Kár, hogy így elborult az agya. Hihetetlen, de beszívtuk”.

Hangyási szerint Hadfi Dánielnek volt a legjobb a sorsolása. Az egy évvel ezelőtti Hadfi megnyerte volna elbukott meccsét, de volt egy sorozatos gyulladás a szervezetében, aminek következtében az olimpia előtt tíz héttel mandulaműtétet hajtottak végre rajta.

„Ilyen előzményekkel kihozta a maximumot magából, hiszen a vb óta nem nyert tétmeccset. Az orosz Zsitkejev ellen nem volt szerencséje, amikor kontraakciót ítéltek ellene – jogosan –, utána a lengyel viszont erősebb volt nála.”

A legfiatalabb férfi versenyzőnk, Bor Barna szerepléséről úgy vélte, jó sorsolása volt, egyiptomi ellenfelét az első fordulóban meg lehetett volna verni. „Együtt voltak edzőtáborban, ott is az egyik nap nagyon elverte, másnap kikapott tőle. Nagyjából egyenlő erősek, most el-Sehabinak jött ki a lépés. Barna öt technikát is indított ellene, mind az ötöt kivédte.”

Nem Bor volt az, akitől igazából érmet vártak, hiszen még fiatal, eddig egy Eb 5. helyezés volt a csúcs a pályafutásában.

„A nőknél Csernoviczki Éva ujjsérüléssel küzdött, utolsó meccsén szemmel láthatóan kicsit fáradtabban is mozgott. Az argentint az olimpia előtt Braunschweigben legyőzte, úgy vélte, most is nyerni fog ellene” – értékelt tovább Hangyási.

Mészáros Anett vb-n és Eb-n is volt már harmadik, most azonban elmaradt a várakozástól. Hangyási szerint akit tudott, megvert, az orosz ellen hátrányból fordított, és bár a japán megverte, a vigaszágon a nagyon erős kínait legyűrte. Az amerikai azonban papírforma-győzelmet aratott ellene.

„Az amerikai nem feküdt neki, ha lehet így mondani, nem is akartunk vele mérkőzni, korábban még edzésen se tudta verni őt Anett. Így el tudom fogadni a hetedik helyet, főleg annak tudatában, hogy az olimpia előtt volt egy furunkurus a lábában majd a karjában is, amiket kikellett vágni. Ezután az orrában is előjött, és vigyázni kellett, hogy ne fertőződjön tovább”.

Hangyási elmondta, a betegség következményeként a szabadsága után ki kell venni Mészáros manduláját. Mindenesetre a felkészülésnek nem tett jót, hogy közben antibiotikumos kezelést kapott a versenyző, így a közvetlen formaidőzítést nem tudták megcsinálni.

A szakágvezető úgy érzi, egyedül Baczkó teljesítménye nem érte el a vártat. „Ilyen könnyű sorsolást még nem láttam olimpián, mint neki volt, pedig már az ötödiknél tartok. Az első fordulóban fél vállról vette az ausztrál színekben versenyző Pekli Máriát, aki meg is verte őt.”

Hangyási szerint ilyet nem szabad tenni, még akkor sem, ha Pekli hosszabb időt kihagyott, fél évet készült csak az olimpiára. „Ez az olimpia, aki ide kijut, rákészül, ez az élete versenye. Egy olimpián nem lehet így hozzáállni egy versenyzőhöz sem” – dühöngött Hangyási.

A szakvezető a szakág olimpiai szereplését tízes skálán hatosra értékelte. Összesítésben a hatfős válogatott négy hetedik hellyel, valamint két helyezetlen cselgáncsossal fejezte be a versenyt.

A hatos kissé soknak tűnik, azok után, hogy Hangyási László az olimpia előtt ezt mondta az Indexnek: “Barcelonában hatalmasat nézett a világ, most ugyanabban reménykedünk. Akkor egy arany- mellett két ezüst- és egy bronzérmet nyertünk, a hatfős csapat akár ezt a teljesítményt is megismételheti.” Néhány héttel a verseny előtt azt is megjegyezte, előfordulnak szünetek, amikor nem születnek érmek, de most elérkezett az idő ennek az időszaknak a megtörésére.

A sportág eddigi egyetlen magyar olimpiai aranyérmét Kovács Antal nyerte 1992-ben.