Fazekas: Teljesen szétestem az örömtől

Miután az utolsó pillanatban megszerezte a pekingi indulási jogot, azt mondta, többet nem akar a négy évvel ezelőtt történtekkel foglalkozni. El lehet felejteni? Nem adott elég mintát, kizárták, aranyérmét meg sem kapta.

Nem lehet elfelejteni. Halálom pillanatáig bennem lesz. Dolgoztam négy évet egy célért, ott volt karnyújtásnyira előttem, el is értem, aztán az egyik pillanatról a másikra eltűnt a szemem elől.

Ki fog derülni valaha is a részletes igazság?

Én már mindent elmondtam, gusztustalanul vizsgáltak, a görög, aki azelőtt sok versenyemen barátságosan fogadott, ölelgetett, akkor még csak nem is köszönt, amikor bementem az orvosi szobába. Aztán történt, ami történt, már elmondtam.

De miért történt?

Példát kellett statuálnia a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségnek. Annus Adriánnal kapóra jöttünk, már semmi nem számított. A WADA-nak eredmény kellett, ki kellett venni embereket, hogy mutassák a hatékonyságukat.

Miért kerültek önök a célkeresztbe?

Még a versenyem délelőttjén is feljelentettek. Mindegy, kicsoda, utólag megtudtam. Magyar volt. Néhány részlet csak idén lett világos.

Beszéljen ezekről.

Hagyjuk. Másnak kellett Annus aranyérme, és az enyém is.

Pekingben nyolcadik lett, sokan esküsznek rá, most ön az egész mezőny legtisztább versenyzője.

Kétszer is meggondolom, milyen vitamint vehetek be. A többiekel nem foglalkozom. A győztes észtet, Kantert tizenkét tagú stáb készítette fel, velem az edzőm sem jöhetett ki. Ha innen nézem, többet hoztam ki magamból, mint Athénban.

Számított rá?

Öt forintot nem tettem volna magamra.

Hová tűnt az önbizalma?

Ez a négy év jó volt arra, hogy letörje az egómat. Az önmagamba vetett hitem is átértékelődött.

Mikor volt a legnehezebb?

Nehéz volt végig. Nem tudnék kiemelni szakaszokat. Újrakezdtem, hirtelen amatőr lettem. Önmagamnak kellett beszerezni mindent, az egyik kocsimat el kellett adjam, abból utaztam ki Amerikába versenyezni májusban, hogy újra szokjam a légkört. Harmincéves autó volt, az eszmei értéke nem volt csekély, sajnáltam is, de dobni akartam. Kaliforniába mentem, elkenődtem, mert nem ment jól, de legbelül éreztem, hogy hamarosan képes leszek jó eredményre. Kifizettem az elveszített per költségét, és újra képbe kerülhettem.

Mi motiválta?

A diszkoszvetés az életem, ahhoz értek, más nem tudott megnyugtatni.

Ennyi?

Az élsportolók kilencven százaléka biztosan defektes, jó szándékú bolond, magamat is ide sorolom. Meg hát nagyon szerettem volna kijutni az olimpiára.

Az utolsó pillanatban jött össze.

Most már azt mondom, szinte minden akkor fordult hirtelen jóra. A magyar bajnokságon nem dobtam jól, elmaradtam a szinttől, fel is adtam kicsit, de jött az újabb lehetőség, a szlovén bajnokság eredménye még belül volt a nevezési határidőn. Megpróbáltam, és sikerült. Mindenkinek köszönöm, elsősorban a város és a klub vezetőinek, akik lehetővé tették.

Hat centin múlt, hogy a szint fölé került, a pekingi tizenkettes döntőbe kerülés fél méteren. A nyolcas döntőbe jutás egy centin.

Mint a mesében, nem? Minden jó, ha jó a vége.

Félt a verseny előtt?

A teljes nyugalom állapotában voltam. Esélytelen voltam. Harmincadik a vilgranglistán. Nyolc hónapnyi munka van a nyolcadik helyben, mások éveket készültek, nekem a tárdsérüléseim miatt ennyi jutott. Egy kicsit lelassultam, 117 kiló vagyok, valamennyi felszaladt rám, de jó volt együtt lenni a többiekkel, még ha nem is mindenki örült nekem. Négy évig nem is láttak, egyszer csak előtűntem. Minél többször rúgnak, annál jobban harapok. Megmutattam, újra itt vagyok. Még ha régen jobban is ment. Szerencsére egy kis pénzt is kapok, bár ez a kétmillió nem fedezi a költségeimet.

Azt mondta, régen. Nosztalgiázik?

Régen, mert tényleg rég volt, amikor az első helyért mentem. De azért visszajöttek a mozdulatok.

Hogy tekint a nyolcadik helyre?

Teljesen szétestem utána az örömtől. Egyet szerettem volna elkerülni, hogy turista legyek. Talán összejött. A padlóról felállva. Az összes rutinomat felhasználtam ezért a helyezésért. Ha megfeszültem volna, ennél több akkor sem jön ki belőlem, a hetedik hely messze volt. Nem kell mindenkinek tetsszen, már megszoktam.

Megvizsgálták utána?

Nem. Az érkezésem óta egyszer voltam doppingellenőrzésen.

És az elmúlt négy évben?

Hányszor is? Vagy ötvenszer.

Ötvenszer?

Körülbelül. Nem túlzok. Nagyon sokszor.

Volt ünneplés Pekingben?

Volt. Az atlétákkal. Kicsit érzem is a fejemben.

Mit tenne azért, hogy olimpiai bajnokként ünnepelhessék?

Athén előtt éveket áldoztam a sportra, ez most átértékelődött. Jövőre, a berlini vb-n ott leszek, remélem, ott már még jobban számolni kell majd velem.