Nagy Orsolya kifogta a világbajnokokat

2008.08.07. 11:13
Nem alakult szerencsésen a magyar vívók sorsolása a pekingi olimpián. Nagy Orsolya kapásból két világbajnokkal találkozhat, a női párbajtőrözők sorsa könnyebb, a női tőrözőké és a férfi párbajtőrözőké felemás, a férfi kardozóké megint csak nehéz.

Csütörtökön elkészítették a vívás egyéni számainak sorsolását, a táblák összeállítását. Magyar szempontból vegyes az eredmény.

A Pekingben elsőként pástra lépő magyar vívó, Nagy Orsolya Anne-Lise Touyával, a franciák 2001-es és 2005-ös világbajnok kardozójával kezd szombaton a 32 között. A magyar kardozó magyar idő szerint 5:40-kor lép pástra úgy, hogy nem ő a párharc esélyese. Ha továbbjutna, minden bizonnyal a 2006-ban világbajnok amerikai Rebacca Ward várna rá a negyeddöntőbe kerülésért.

Leginkább Kulcsár Győző, a párbajtőrözők szövetségi kapitánya lehetett elégedett, többnyire kedvezően alakultak a párosítások és az ágak. Nébald György, a kardozók szakmai elöljárója visszafogottabb volt, a tőrözőket irányító Bernát Zoltán viszont azt mondta, nem alakult szerencsésen a sorsolás.

Vasárnap a férfi párbajtőrözők versenyeznek: Imre Géza a dél-koreai Kim Szeung Gu és a dél-afrikai Given Maduma párharcának győztesével kezd, a tavalyi világbajnok Kulcsár Krisztián a kínai Jin Lien-csivel, Boczkó Gábor az olasz Alfredo Rotával asszószik a 16 közé kerülésért. A két utóbbi párbajtőröző sikeres menetelés esetén a negyeddöntőben találkozna egymással.

Hétfőn női tőrben Varga Gabriella a venezuelai Mariana Isabel Gonzalez Parrával, Knapek Edina a kínai Szun Csaóval, Mohamed Aida a tunéziai Ines Boubakri és a kanadai Luan Jujie asszójának győztesével kezd a 32 között. Bernát Zoltán szerint - a további lehetséges ellenfeleket is figyelembe véve - Mohamednek és Vargának nincs könnyű ága.

Szerdán a női párbajtőrben Szász Emese az algériai Hadia Bentalebbel, Mincza-Nébald Ildikó a hongkongi Jeung Csuj Linggel vív a 16 közé kerülésért.

Már most biztos, hogy kedden, a férfi kardozók versenyében egy magyar a 16 között már nem lesz érdekelt, Decsi Tamás és Szilágyi Áron ugyanis egymással vív. A győztes amerikai kardozóval csatázik a negyeddöntőbe jutásért.

Nemcsik Zsoltra a kínai Csou Han-ming személyében kemény ellenfél vár a rajtnál, ha pedig túljut a hazai versenyzőn, később a korábbi olimpiai és világbajnok román Mihai Covaliuval, az orosz Alekszej Jakimenkóval vagy a fehérorosz Alikaszandar Bujkeviccsel találkozhat.

Jövő csütörtöktől a csapatversenyeket rendezik, a magyarok a nyitányon, női kardban nem lesznek érdekeltek. Pénteken férfi párbajtőrben a dél-koreai-kínai párharc győztesével, vélhetően a hazaiak válogatottjával csapnak össze a negyeddöntőben, aztán az ukránok vagy a lengyelek következnek, kérdés, a felső vagy az alsó ágon.

16-án női tőrben a magyarok a németekkel kezdenek, aztán az amerikai vagy a lengyel csapattal kell vívniuk. A vívóprogram zárásaként a férfi kardozók lépnek pástra, jövő vasárnap, elsőként az amerikaiakkal. A folytatásban az orosz vagy a kínai csapat lehet az ellenfél.