Argentína és Brazília is csak kínlódva nyert

2008.08.07. 16:20 Módosítva: 2015.05.21. 05:30
Mind a 16 csapat pályára lépett az elsői játéknapon, a nyolc mérkőzésen mindössze 14 gól született, de 5 játékost állítottak ki. Az utolsó percekben szerzett gólokkal tudott nyerni Brazília és Argentína, a legsimábban az olaszok győztek.

A brazil válogatott csak nagy nehézségek árán győzte le Belgiumot. Szinte végigtámadták a dél-amerikaiak a mérkőzést, ennek ellenére csak a 79. percben tudtak gólt lőni. Hernani egyéni akció végén 8 méterről bombázott a bal felső sarokba. Addigra emberelőnyben játszottak a brazilok, a szaúdi bíró Kompanyt hét perccel korábban kiállította. A játékvezető nem fukarkodott a lapokkal, összesen 10-szer villant a kezében hol a sárga, hol a piros.

Egy másik belga, Fellaini sem tudta befejezni a mérkőzést, egy brazil műesésnek köszönhetően három perccel a vége előtt begyűjtötte második sárgáját. A belgák sokkal több ziccert hibáztak, mint vetélytársuk, nem lett volna meglepő, ha több góllal nyerik a mérkőzést. A negyedik játékvezető Kassai Viktor volt.

Az olaszok magabiztosan verték Hondurast. Az olaszok két tizenegyest is rúghattak, a második véleményes volt. Az elsőt Rossi, a másodikat Acquafresca értékesítette. Ausztrália ikszelt a szerbekkel, az Egyesült Államok a második félidő legelején szerzett góllal győzte le Japánt.

Diego és Rafinha is pályára léphetett a braziloknál, de Messi szereplése elől is elhárultak az akadályok. Bár a Barcelona, amely éppen az Egyesült Államokban portyázik, nem adott ki hivatalos kommünikét, sejteni lehet, hogy a háttérben megállapodás születhetett, ugyanis a fiatal zseni kezdőként lépett pályára Elefántcsontpart ellen. Ha már ott volt, az első félidő lefújása előtti pillanatokban egy remek kiugratást követően a vezetést is megszerezte az addig bátran futballozó afrikaiak ellen. Az elefántcsotpartiak kezdőcsapatában helyet kapott a Budapest Honvéd játékosa, Benjamin.

Az afrikai csapat bátran folytatta a második félidőben is, és Sekou Cissé az 53. percben egyenlített. A gól után fokozták a csapatok az addig sem lanyha iramot. Argentína lesből lőtt gólt, a másik oldalon gyanús szituáció után intett továbbot a bíró. A nagy csata végül az argentinok javára dőlt el, négy perccel a vége előtt Messi bombázott, a kipattanót a csereként beállt Acosta kotorta közelről a kapuba.

A Hollandia-Nigéria mérkőzés első 45 perce a hollandok fölényét hozta, annak ellenére, hogy az afrikaiak sokkal többet lőttek kapura. Meglepetésre az aktív Makaayt a szünetben lecserélte edzője. Ennek ellenére a hollandok maradtak veszélyesebbek, bár a kapu előtt nagyon sok ügyetlenség jellemezte játékukat. Nigéria távoli lövésekkel próbálkozott, kevés sikerrel. A végén Evander Sno brutális belépője ért piros lapot, de az eredmény nem változott. Elég alacsony színvonalú mérkőzésen igazságos döntetlen született.

Két percre volt a bravúrtól az új-zélandi válogatott. A Kína elleni mérkőzésen 51 percet emberhátrányba játszottak és a házigazdák csak a 88. percben tudtak egyenlíteni. Kassai ezen a meccsen is negyedik bíró volt. Szintén az utolsó pillanatban mentett pontot Kamerun, a 89. percben egyenlítettek Korea ellen.

Eredmények

A csoport

Ausztrália-Szerbia 1-1 (0-0), Sanghaj, 36 184 néző, vezette: Damon (dél-afrikai).
Gólszerző: Zadkovich (69.), ill. Rajkovics (78.). Sárga lap: Spiranovic, McClenahan, ill. Toszics.

Elefántcsontpart-Argentína 1-2 (0-1), Sanghaj, 43 266 néző, vezette: Stark (német).
Gólszerző: Cissé (53.), ill. Messi (43.), Acosta (86.). Sárga lap: Kalou, Kambou, ill. Agüero, Riquelme.

A csoport állása: 1. Argentína 3 (2-1), 2. Ausztrália és Szerbia 1 (1-1), 4. Elefántcsontpart 0 (1-2)

B csoport

Japán-Egyesült Államok 0-1 (0-0), Tiencsin, 57 102 néző, vezzete: Diatta (szengáli).
Gólszerző: Holden (47.). Sárga lap: K. Honda, T. Honda, ill. Adu, Bradley, Guzan.

Hollandia-Nigéria 0-0, Tiencsin, 52 390 néző, vezette: Pozo (chilei).
Kiállítva: Sno (90.).

A csoport állása: 1. Egyesült Államok 3 (1-0), 2. Hollandia és Nigéria 1 (0-0), 4. Japán 0 (0-1)

C csoport

Brazília-Belgium 1-0 (0-0), Senjang, 39 661 néző, vezette Al-Hamdi (szaúdi).
Gólszerző: Hernanes (79.). Sárga lap: Anderson, Hernanes, Alex Silva, Renan, illetve Mirallas, Kompany, Pocignoli, Fellaini. Kiállítva: Kompany (72.), Fellaini (82.).

Kína-Új-Zéland 1-1 (0-0), Senjang, 41 407 néző, vezette: Vazquez (uruguayi).
Gólszerző: Fangcso Tung (88.), ill. Brockie (53.). Sárga lap: Hajpin Cso, Li Vej-feng, Feng Hsziao-ting, Jüan Vej-vej, ill. Killen, Old, Hogg, Brockie. Kiállítva: Old (39.).

A csoport állása: 1. Brazília 3 (1-0), 2. Kína és Új-Zéland 1 (1-1), 4. Belgium 0 (0-1)

D csoport

Honduras-Olaszország 0-3 (0-2), Csinhuangtao,. 21 680 néző, vezette Skopina (szlovén).
Gólszerző: Giovinco (41.), Rossi (45., 11-esből), Acquafresca (52., 11-esből). Sárga lap: Hernandez, Thomas, ill. Cigarini, De Silvestri, Abate.

Koreai Köztársaság-Kamerun 1-1 (0-0), Csinhuangtao, 21 943 néző, vezette: Maruffo (amerikai).
Gólszerző: Park Csu Jung (68.), ill. Mandjeck (89.). Sárga lap: Kim Jin Kju. Kiállítva: Baning (91.)

A csoport állása: 1. Olaszország 3 (3-0), 2. Korea és Kamerun 1 (1-1), 4. Honduras 0 (0-3).