Vajda: Megmutattam, hogy én vagyok a legjobb

2008.08.22. 17:44 Módosítva: 2015.05.21. 04:40
Vajda Attila megszerezte az első magyar aranyérmet a pekingi olimpián. Esélyesként érkezett, boldogan mehet haza, de szombaton - felszabadultan - még rajthoz áll ötszáz méteren is. "Megmutattam a címvédőnek, a világnak és magamnak, hogy én vagyok a legjobb" - mondta önfeledten.

"Attila azért kezdett el sportolni, hogy olimpiai bajnok legyen. Én azért kezdtem edzősködni, hogy olimpiai bajnok tanítványt neveljek. Mindkettő összejött, egymásra találtunk, nincs nálunk boldogabb" - mondta Vajda Attila célba érkezése után edzője, Vécsi Viktor.

"Úgy készültünk, hogy végig a spanyollal legyen nagy csatában, éreztük, hogy az üzbég előbb vagy utóbb kifullad, nem bírja végig, akárhogy kezd. Bíztunk Attila nagyszerű finisében, mert az egész világon egyedülállóan tudja megnyomni az utolsó métereket. Kétszázötven méterrel a cél előtt már tudtam, meglesz. Attila remekül váltott sebességet, szétverte a címvédő spanyolt, David Calt, több mint két másodperccel előzte meg" - értékelt a szakvezető.

"Elfáradtam, de én vagyok a bajnok. Nem tudok ehhez mást hozzátenni, sikerült" - lihegte Vajda, amikor partra ért. "Nagyon mentek az elején, csak arra kellett vigyáznom, hogy visszafogjam magam, ne kapjon el a hév, mert tudtam, az utolsó kétszáz méteren dől el a verseny. Nagyon hosszú volt, nehéz volt" - ezt már az eredményhirdetés után, aranyéremmel a nyakában mondta.

Kifejtette, nem foglalkozott azzal, hogy a magyar küldöttségnek még nincs aranyérme, csak a saját feladatára összpontosított, hogy amit begyakorolt, végre tudja hajtani. "Ritkán fordul elő, hogy két hétig nincs arany, és hogy kenus szerzi meg, Úgy látszik, 2008 ilyen év. Örülük, hogy én lehettem az első, de ez a cél nem lebegett a szemem előtt."

"Elhunyt versenyzőtársam, Kolonics György tiszteletére mentem, 950 méterig velem volt, fogta a kezem, az utolsó ötvenen már nem, akkor már tudtam, nem veszíthetek. Négy éve harmadik voltam, most meg tudtam mutatni az akkori elsőnek, a világnak és nem utolsósorban magamnak, hogy én vagyok a legjobb. Esélyesként érkeztem, volt rajtam tét, de megoldottam, boldogan mehetek haza."

A versenyről elmondta még, hogy hatszáztól száz méterenként megindította a hajóját, és örömmel látta, hogy akkor csapásról csapása közelebb kerül Calhoz. A végén, az utolsó kétszázon pedig le is tudta szakítani magáról.

A szombati ötszázról elárulta, felszabadultan lesz ott a rajtnál, mert a kötelezőt már teljesítette, minden más már csak ráadás. "Lehet nagyon rossz, lehet nagyon jó. Az utóbbiban bízom."

Vécsi hozzátette, bármire képes, szeretné újra a dobogón látni, és ha majd beváltaná ígéretét, és gitározna neki.