150 000 000 dollár is tévedhet

2009.01.21. 15:26

A világ számtalan drukkeréhez hasonlóan én is állandóan az apokalipszistől tartok. A kedvenc játékos keresztszalag-szakadásától, a kedvenc csapat darabokra hullásától, végső esetben természetesen magának a focinak a teljes összeomlásától és sóval behintésétől. Az utóbbi napok nekünk, végítéletváróknak különösen kedvesek voltak, hiszen abban nagyjából mindannyian egyetértettünk, hogy ha Kakát tényleg megveszi száztrilliárd dollárért a Manchester City, az bizony a foci, a nyugati civilizáció és talán galaxisunk pusztulásához vezethet. Kaká végül maradt, a nap ugyanúgy kel fel és nyugszik le, mint az arabok kavarása előtt, a tanulságok viszont még nem egészen világosak.

Az első gond az, hogy az üzlet kútba esését a legtöbben úgy élik meg, mint Szodoma és Gomorra második eljövetelének megakadályozását. Pedig ha az ember nem elvakult Milan-drukker, akkor nem egészen világos, miért kellene annak örülnie, hogy a világ egyik legjobb játékosa nem arcátlanul-pofátlanul-iszonyatosan sok pénzért focizik néhány olajsejk csapatában, hanem csak arcátlanul sok pénzért Silvio "Galamb" Berlusconiéban. Ezt úgy megélni, mint a jó győzelmét a rossz felett meglehetősen furcsa.

Tisztában vagyok a "klubhűség" fogalmával, ám ennek fényében sem tűnik nagyon nagy teljesítménynek, hogy egy brazil nem hajlandó még több pénzért Olaszországból Angliába szerződni. Ha mondjuk egy spanyol a vacak kis Malagából vagy egy belga a még vacakabb Mechelenből mondana nemet egy ilyen volumenű ajánlatra, az már valóban dícséretes tökösséget mutatna. Egy európai nagycsapat sztárjátékosa pontosan tudja, hogy ha direkt nem szórja el mindenét, élete végéig be van biztosítva, így pedig nem akkora hőstett nemet mondani a még zsírosabb ajánlatra.

Ebben az ügyben azzal a gondolatmenettel is nehéz mit kezdeni, hogy pont ez a 150 millió lenne annyira obszcénül óriási összeg, amekkorától minden jobb érzésű futballbarátnak kötelező elokádnia magát. Nehéz meghatározni, mikor kezdtek el az európai csúcsfociban obszcén összegek mozogni, én mindenesetre nem erre a mostani ügyre mutogatnék, inkább azt ajánlanám, hogy mindenki lapozza fel a sportenciklopédiát a Lentini és a Denilson címszavaknál. Esetleg a Robinhónal, csak hogy a most pénzt szóró Manchester Citynél maradjunk. Sok kétségem az ügyben nincs, hogy Kaká ezeknél a felsorolt nímandoknál tényleg annyival jobb, amennyit most kínáltak érte.

Természetesen Kaká sem a pénz mennyiségétől ijedt meg. Bár visszatérve a cikk elejéhez, azért nagyon szép lett volna, ha megvalósul az üzlet, és a közismerten rendkívül ájtatos zseni átigazolását úgy lehetett volna beharangozni valami szalagcímben, hogy "HIVATALOS: JÉZUS SZÍVE NEM ÉR 150 MILLIÓ DOLLÁRT". Kaká azért nem ment Manchesterbe, mert akkor egyrészt jövőre biztos nem játszhatna a Bajnokok Ligájában, másrészt mert míg a Milan a következő ötven évben is nagycsapat marad, a City ezt még Kaká karrierjének idejére sem tudja garantálni.

Az például biztos tanulsága ennek az ügynek, hogy az európai csúcsfociban, és különösen a Premier League-ben felbukkanó új pénzemberek közül messze, de messze ezek az arab mágnások vágtak bele leginkább a csapatépítésbe, már ha ami ott folyik, azt egyáltalán lehet így nevezni. Robinho nyári leigazolása már eleve gyanús volt, az pedig, hogy az arabok hagyták, hogy ilyen csúnyán arcul csapja őket valaki, mint most a Milan, amatőrökre vall. Abramoviccsal ilyesmi nem fordulhatott volna elő. Mint ahogy az sem, hogy egy Kaká helyett egy Craig Bellamyval vigasztalódjon. Ez ez egész citys üzlet elég fura, mert ekkora pénzt csak biztos BL-szereplő csapatba érdemes ölni, az pedig a City nem tud lenni, amíg Angliának évente csak négy hely jár. Nem lennék meglepve, ha az olajsejkek két-három szezon múlva szépen csendben kivonulnának ebből az iparból.

Klubhűség, őszinte hit és miegyebek ide vagy oda, annyit még nem árt megjegyezni, hogy kevés Kaká-kaliberű játékos volt az utóbbi húsz évben, aki ilyen szeplőtelenül tudott lavírozni a modern futball aknamezején. Se leütött lemezlovasok, se partiba vágott hostesslányok, se cserbenhagyásos gázolások, se semmi. Kaká enyhén málészájú imidzse nem álca, hanem egy hihetetlenül tehetséges játékos tiszteletre méltó hozzáállása a világhoz. Brazil focistától az ilyesmi - Ronaldo, Adriano, sőt, Edmundo fényében, ugye - különösen szokatlan. És nem az számít, hogy Kaká nem nyomornegyedben nőtt fel, mert speciel a brazil mércével polgári jómódból származó Ronaldinho sem. Mosolyog, játszik, és maradt a Milanban, ennyi. A foci megy tovább. Majd kap más 150 milliót.