A sikeres közellenség

Mocsai Lajos azért nem lett a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, mert egyesek szerint megosztó személyiség. Hetekkel a sorsdöntő Eb-selejtezők és három hónappal a most futó világbajnokság előtt a kézilabda-szövetségnek Mocsain kívül nem volt jelöltje a kapitányi posztra, így a megbízatást Hajdu János kapta. Ő nem megosztó személyiség, ugyanannyira utálják a veszprémi és a szegedi szurkolók.

Hajdu előző beugrása remekül sikerült, akkor a női válogatottat vezette a 4. helyig az olimpián, így más alternatíva nem lévén ő vezethette a férfiakat a vb-re. A horvátországi torna számunkra már véget ért, a magyar válogatott kiváló teljesítményt nyújtva szárnyalta túl a várakozásokat, és végzett a 6. helyen. Kettőből kettő, hibátlan mérleg.

Hiába játszott jól a csapat, hiába csillantott meg olyan erényeket is, amelyek korábban nem voltak jellemzők, és hiába tűnt végig motiváltnak, tudatosnak, a szurkolók valamit nem tudtak megbocsátani a szakembernek. Rosszul meccselt, rosszul cserélt, rosszul rotált, rosszul mutatott a kispad mellett, mondja boldog, boldogtalan.

A kapitánynak valóban voltak érdekes dolgai, talán nem mindig megfelelően forgatta a csapatát, talán nem hozott ki mindent a rendelkezésre álló keretből, és egészen biztosan nem jól kommunikált bizonyos dolgokat. Nem húztunk semmi meglepőt, nem helyeztük új alapokra a sportágat, viszont amikor nagyon kellett, nyertünk.

Egy dolog biztos: ahogy a nőknél az olimpiai negyedik hely bravúr (ezt később az Imre Vilmos-vezette csapat Európa-bajnoki szereplése is mutatja), úgy a férfiak 6. helye miatt sem kell magyarázkodnia Hajdu Jánosnak, aki – ha tetszik, ha nem – szép eredményekkel hozta a beugróként rábízott tornákat. Olyan szépekkel, amilyeneket korábban elég régen értünk el utoljára.

Nem tisztünk ítéletet mondani Hajdu János szakmai felkészültségéről, sem a csapattal és a remekül kiválasztott segítőkkel való viszonyáról. Láttunk viszont egy olyan magyar válogatottat, amely a korábbi – semmivel sem gyengébb vagy erősebb – csapatok minden gondjától megszabadult, és az utolsó pillanatban megnyerte a meccseit, nem elveszítette. Láttunk játékosokat tehetségükhöz, klasszisukhoz méltón teljesíteni. És láttunk sok szurkolót örülni a fentieknek.

Lehet, hogy Hajdu János egyszerűen szerencsés. De talán nemcsak az. Hanem mégiscsak tud valamit.